
Még idén elkezdenék a tornaterem felújítását
Fotó: Barabás Ákos
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett székelyudvarhelyi karától a sportiskolához került a régi UCECOM iskolaközpont udvarán található tornaterem és a bentlakás. Erről az önkormányzati képviselő-testület múlt heti ülésén született döntés. A két épület jelenlegi állapotában használhatatlan, viszont az iskola pályázhatna felújításukra – tudtuk meg Bartus Attilától, a Székelyudvarhelyi Sportiskola igazgatójától.
2017. április 04., 18:072017. április 04., 18:07
A még 2013-ban felújított egykori UCECOM-épületbe beköltözött BBTE-tagozat lemondott a sportteremről és a bentlakásról a székelyudvarhelyi sportiskola javára – derült ki a múlt heti tanácsülésen. Az egyetem nem szándékozott befektetni a felújításba, így szívesen átadta a sportiskolának – mondta el Bartus Attila.
A tornaterem felújítását a tervek szerint már idén elkezdik, amennyiben megkapják hozzá az anyagi támogatást. Tennivaló van bőven:
– tájékoztatott az intézmény vezetője. A zuhanyzókban jelenleg nincs víz, azt is meg kell oldani. Mivel a sportiskolában csupán délután vannak edzések, délelőttönként az egyetem hallgatói, sőt a Bányai János Szakközépiskola diákjai is használhatnák a termet – tette hozzá.
Fotó: Barabás Ákos
A bentlakás felújításának is az egyik legfontosabb része a vízhálózat kicserélése lenne, hiszen a mostani rendkívül rossz állapotban van – tudtuk meg. Az intézménynek valóban fontos a kollégium, hiszen számos sportoló vidékről érkezik, akiknek jól jönne a szálláslehetőség. A szociálisan hátrányos helyzetű sportoló diákok lakhatását és ellátását a sportiskola támogatja, így számukra is megoldás lehetne az internátus.
– véli az igazgató. Ugyanakkor a versenyekre érkezőket is itt szállásolnák el, ami költségmegtakarítást jelentene az iskolának. Hangsúlyozta, az is probléma, hogy sok versenyt, tornát hétvégén tartanak, az iskola sportolói között pedig vannak gyergyóditróiak, barótiak és máshonnan származók, akiknek az elszállásolását nehéz megszervezni, az anyaiskolák bentlakásai ugyanis hétvégére bezárnak, és amikor például szombaton indulnak versenyre, egy éjszakára meg kell oldani ezeknek a gyermekeknek a szállását. Ezekre a gondokra megoldást jelentene a bentlakás. A jelenlegi iskolaépület felújítási költségeinek egy részét az iskola, a másik részét az önkormányzat finanszírozta. Az igazgató szerint ez lenne a járható út a bentlakás rendbetételére is.
– fűzte hozzá a Székelyudvarhelyi Sportiskola igazgatója.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!