
Fotó: Facebook/Sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Kórház
Néhány nap alatt több mint 80 ezren látták, és több százan osztották meg a sepsiszentgyörgyi kórház műtőjében készített videót, amelyben egy tánckoreográfiát bemutatva a kézmosás fontosságára és helyes technikájára hívják fel a figyelmet.
2018. május 10., 19:162018. május 10., 19:16
A kórház felkérésére a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza – Molnár Enikő által vezetett – One Beat tánccsoportja és az Emlékgyár filmes csoport ingyen készítette el a produkciót, amelyet május 5-én, a kézhigiéné világnapján osztottak meg a kórház Facebook-oldalán. A videóban
András-Nagy Róbert kórházigazgató portálunknak elmondta, a kórházi belső fertőzések megelőzése érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a kézmosásra, ezt a belső fórumokon folyamatosan hangsúlyozzák, képzéseken, értekezleteken beszélnek róla, ellenőrzik is, de azt szerették volna, ha más csatornán is el tudják juttatni az információt, ezért készült el a műtős, táncos videó.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint a kórházi személyzet sokszor időhiány, hanyagság vagy más okok miatt nem mos elég gyakran kezet, vagy nem megfelelő módon teszi. Egy genfi oktatókórház évekkel ezelőtt kidolgozott egy ajánlást, hogy a beteggel és a környezetével való érintkezés során mikor kell kezet mosni, illetve hogyan. Ezt a WHO is ajánlja, illetve a tánckoreográfia is erre utal. A videót háromnyelvű üzenettel osztotta meg a kórház: „A te kezedben van! Ments életeket, moss kezet. Mert a kezed tisztasága számít!”
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!