
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Három új irodaházat szeretne építeni a Multivest Group cég Marosvásárhelyen. A projektet nemrég jelentették be, a látványtervek szerint az épületek a Dózsa György úton lévő Multinvest épület szomszédságában lesznek.
2018. június 20., 17:502018. június 20., 17:50
A Multinvest cég 2011-ben építette az első marosvásárhelyi irodaépületét, amely több díjat is nyert, mert az építés és a működtetés során innovatív technológiákat, környezetbarát anyagokat, megújuló energiákat használtak, például 180 méterről felhozott meleggel fűtik az épületet, s elektromos autók töltésére alkalmas állomást is létrehoztak.
2015-ben építették a második irodaházat, ami a Dózsa György utcában van, hét szintes és 9000 négyzetméternyi hasznos felülettel bír, s már befejezése előtt lefoglalták helyi, országos és nemzetközi cégek. A Zi de zi román napilap szerint a cég vezetői felismerve, hogy szükség van modern irodaházakra, most három újabb épületet építenek.
Az új irodaházak a Dózsa György utcai Multinvest épület szomszédságában lesznek, a meglevő üzletlánc háta mögött. Az első irodaház építését, a tervek szerint idén ősszel kezdik meg, s földalatti parkolókat is építenek a leendő bérlőknek, akik előre láthatóan jövő nyáron már be is költözhetnek. Az előzetes számítások szerint
s lehetőséget, hogy országos és nemzetközi cégek is Marosvásárhelyre telepedjenek.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!