
Fotó: Pinti Attila
Belső kivizsgálás zajlik a sepsiszentgyörgyi kórházban, hogy kiderítsék, történt-e mulasztás egy beteg ellátásakor.
2021. július 21., 21:462021. július 21., 21:46
2021. július 22., 10:302021. július 22., 10:30
A páciens szívpanaszokkal érkezett a kórházba, ismertette, hogy hét évvel ezelőtt már volt szívinfarktusa, és ugyanazokat a tüneteket észleli. A kivizsgálás során az infarktus gyanúja nem igazolódott be, pánikrohammal diagnosztizálták, és hazaküldték.
A beteg a brassói kórházba ment, ahol már szívinfarktust állapítottak meg nála, és a szívkatéterezést is elvégezték. „Az elkövetkezőkben a belső kivizsgálást lezárjuk és a végső következtetések alapján, amennyiben mulasztás történt, a megfelelő lépéseket megtesszük, ahogy ezt mindig megtettük, amikor a helyzet megkívánta. A belső vizsgálat részeként a feljelentést megfogalmazó személy álláspontját is meghallgatjuk és orvosi dokumentumokat is összevetjük” – mondta szerdán sajtótájékoztatón újságírói kérdésre András-Nagy Róbert kórházigazgató.
Hozzátette, az első információk alapján, a sepsiszentgyörgyi kórházban a sürgősségi ellátáskor végzett paraklinikai vizsgálatok szerint a betegnél nem volt infarktusra utaló tünet. A páciens szóban ismertette kórtörténetét, amikor jelentkezett a sürgősségi osztályon, ezt az orvosi csapat visszaigazolta, azonban hivatalos dokumentumot nem mutatott be. Amint jelentkezett a sürgősségen, azonnal megvizsgálták, egy percet sem kellett várakoznia, és a szívparaméterek normális értéket mutattak. Megtörténhet, hogy más eredményt mutat a brassói kórházban elvégzett EKG-vizsgálat, amelyre pár órával később került sor – szögezte le az igazgató.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
1 hozzászólás