
Szépül, modernizálódik a kultúrotthon épülete Csicsóban
Fotó: Gecse Noémi
Két pályázat megvalósítása is folyamatban van Csíkcsicsó községben: dolgoznak a csicsói kultúrotthon különböző eszközökkel való felszerelésén, valamint műgyepes focipályát építenek Csaracsóban.
2018. október 14., 12:362018. október 14., 12:36
Pár hete fogtak hozzá a csicsói kultúrotthon felszerelésének bővítéséhez, habár teljes körű felújítás is ráférne a létesítményre – avatott be Péter Lukács polgármester és Fábián-Szabó Katalin projektmenedzser. Hozzátették, szerettek volna a művelődési ház külső-belső tatarozására pályázni, de mivel az egy épületben van a polgármesteri hivatallal, így nagyon magas önrészt kellett volna vállalniuk, amit költségvetésük miatt nem tudtak megtenni.
Így amellett döntöttek, hogy különböző eszközök beszerzésére pályáznak az Országos Vidékfejlesztési Programba (PNDR).
A megnyert közel 200 ezer euróból többek között bútorzatot,
Mivel több tételből áll a pályázat vannak részei, amelyek kivitelezéséhez már hozzáfogtak – így a hűtő- és fűtőberendezések beszereléséhez –, de több esetben még zajlanak a közbeszerzések.
A készülő csaracsói műgyepes sportpálya. A tél előtt befejezik a kialakítását
Fotó: Gecse Noémi
Szintén a PNDR-pályázat révén építhetnek szabványméretű, műgyepes minifocipályát Csaracsóban az önkormányzat vendégháza mellett, amelynek megvalósításához több mint egy hete fogott hozzá a kivitelező.
Várhatóan még a tél beállta előtt befejezik a hátralévő tennivalókat a helyszínen – ismertették. Tegnapi ottjártunkkor ki voltak jelölve a pálya méretei, illetve dolgoztak már az alapjának kialakításával is
Rövidesen induló munkák
Mindezek mellett megkötötték már a kivitelezési szerződést a járdaépítési munkálatokra is – így rövidesen ahhoz is hozzáfoghat az építő cég –, de addig is várják azon helyiek jelentkezését, akik mindeddig nem csatlakoztak a víz- és szennyvízhálózatra, de a járda lefektetése előtt élnének a lehetőséggel. Mint ismeretes, Csicsóban a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) révén építenének közel öt kilométer járdát a községen áthaladó európai út két oldalán. Továbbá jelenleg zajlik a közbeszerzési eljárása két községi utak felújítására vonatkozó pályázat kivitelezésére, amelyeket a télen szeretnének lezárni, hogy tavasszal az aszfaltozás is elkezdődhessen. Az Országos Vidékfejlesztési Programba benyújtott pályázatukból 5,5 kilométernyi községi útra kerülhet aszfaltszőnyeg, míg a Helyi Fejlesztési Országos Program kínálta lehetőséggel öt kilométernyi utat javíthatnak fel, újjáépíthetnek egy hidat az Olton, és létrehozhatnak három kisebb hidat is – vetítette előre Péter Lukács.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!