Hirdetés
Hirdetés

Mozgalommá nőtte ki magát a könyvvásár vetélkedője

Archív felvétel

Archív felvétel

Rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és fiatal, azaz 239 csapat vesz részt idén a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! irodalmi vetélkedőjén.

Antal Erika

2017. október 10., 16:312017. október 10., 16:31

2017. október 10., 17:042017. október 10., 17:04

A legtöbben Maros megyéből jelentkeztek, de Hargita és Kovászna megye is szép számmal képviselteti magát. Az évente visszatérő iskolák diákjai mellett idén több új csapat is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az elmúlt évek során összesen 1845 gyerek olvasott a könyvvásárral.

Hirdetés

„Nagy örömmel tölt el, hogy a három évvel ezelőtt a könyvvásár keretében elindított Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték mára már – úgy is mondhatnánk – »olvasó-mozgalommá« nőtte ki magát a fiatalok körében” – idézi a Marosvásárhelyi Kulturális Központ közleménye Makkai Kingát, az olvasójáték főszervezőjét, aki hangsúlyozza, a verseny kigondolásakor az olvasóvá nevelés célja lebegett a szeme előtt.

Idézet
Hiszem azt, hogy izgalmas, friss és jó kortárs könyvekkel fel lehet kelteni az olvasókedvet a fiatalság körében, illetve kortól függetlenül meg lehet szerettetni az irodalmat. Úgy gondolom, hogy az olvasóvá nevelés össztársadalmi feladat. Nem csak a szülő vagy a pedagógus feladata, hanem mindazoké, akik fontosnak tartják a fiatal nemzedék művelődését, kultúrába való beavatását.

A kategóriánkénti első 15 jelentkező csapat már megkapta az ajándékköteteket, így már el is kezdődött az elődöntőre való készülés. A csapatok október 23-án kapják kézhez az elődöntő feladatlapjait, amelyeket október 30-ig kell a megadott email-címekre kitöltve visszaküldeniük. A döntőbe jutó első nyolc csapat névsorát ugyancsak e-mailben közlik a szervezők november 6-án.

A döntőre a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 1-es számú próbatermében. A 3–4. osztályosok november 18-án délelőtt 10 órától találkoznak egy újabb játékra, ezt követően pedig 12.30-tól az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhatnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében. Az 5–8. osztályos döntős csapatokat 19-én délelőtt 10 órára várják, az ő jutalmuk az ugyancsak 19-én 12.30-tól kezdődő A kulcs című Kosztolányi Dezső novella feldolgozása. A középiskolások november 16-án mérik össze tudásukat délután 4 órától, majd este hat órától a Sebestyén Aba rendezte Papírrepülők című kortárs színházi előadást tekinthetik meg. A Kertész Erzsivel való író-olvasó találkozóra, A kulcs, illetve a Papírrepülők című előadásokra minden vetélkedőre jelentkező diákot várnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés