
Mintegy hatvanan vettek részt a civil szervezet első gyűlésén
Fotó: Tiszta Kezekkel Székelyudvarhelyért Mozgalom
Kezdeményezték ugyan, de nem biztos, hogy a helyhatósági választásokig bejegyzik a Székelyudvarhelyért Párt elnevezésű alakulatot, amelynek egyik alapítója Gálfi Árpád polgármester. Időközben még tavaly létrejött a Tiszta Kezekkel Székelyudvarhelyért Mozgalom, amely „a városi közösség ügyeit hivatott szolgálni”.
2020. február 11., 11:182020. február 11., 11:18
Kezdeményezték január 23-án a megalakulását, de mind ez idáig nem jegyezték be a Székelyudvarhelyért Pártot, közölte kérésünkre Ember Attila. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársa (aki a 2016-os választásokon az EMNP-MPP koalíció kampányfőnöke volt) a bejegyzésre váró párt egyik alapítója, mellette még Gálfi Árpád polgármester és Tamás Béla neve szerepel alapítóként a bukaresti törvényszék honlapján.
„A párt megalakulását kezdeményeztük, bejegyzési kérelmét, alapszabályzatát és minden megalakuláshoz szükséges dokumentumot benyújtottuk Bukarestben, de még az elbírálás időpontja sincs kitűzve” – nyomatékosította Ember Attila. Hozzátette:
Mint ismeretes, Gálfi Árpád 2016-ban MPP-tagként, az EMNP-MPP koalíció színeiben nyert mandátumot, azonban tavaly – röviddel azután, hogy bejelentette, idén újra jelölteti magát a választáson – kizárták a Magyar Polgári Pártból.
Időközben azonban megkezdte tevékenységét a Tiszta Kezekkel Székelyudvarhelyért Mozgalom, a tavaly december 20-án bejegyzett civil szervezet, amelynek első, múlt heti gyűlésén szintén Ember Attila volt a házigazda. „A mozgalmat nem a január végi pártindítás mellett keltettük életre” – hangsúlyozta a kezdeményező. Mint kifejtette,
Felmerül azonban a kérdés: ha nem a helyhatósági választásokra készülve, és nem politikai céllal, akkor mégis miért jött létre a Tiszta Kezekkel Székelyudvarhelyért Mozgalom? A mozgalom Székelyudvarhely és a székelyudvarhelyiek közösségi ügyeit hivatott szolgálni, kaptuk válaszul Ember Attilától.
– magyarázta. Mint megtudtuk, céljuk „egy pártokon felülemelkedő összefogás létrehozása, illetve erkölcsi többlet biztosítása és megerősítése a székelyudvarhelyi közéletben, amely a város helyi és közösségi érdekeit favorizálja az országos politikai érdekekkel és országos kiterjedésű politikai csatározásokkal szemben”. A szervezet első ülését február 6-án tartották, az eseményen mintegy hatvan meghívott vett részt, beleértve Gálfi Árpád polgármestert is.
A mozgalomba való belépés nyitott. A tervezett tevékenységek között a felsoroltak mellett szerepel ügyintéző iroda működtetése, felnőttképzés, Gyere haza!, illetve Maradj itthon! nevű programok létrehozása, kulturális rendezvények szervezése, valamint együttműködés a vállalkozókkal, helyi civil szervezetekkel. A kezdeményezők továbbá határozottan elhatárolódtak attól, hogy kimondottan a választások kedvéért jött volna létre a civil szervezet.
Nem titkoljuk, és nem titkoltuk, hogy mi egy olyan civil közösséget akarunk felépíteni és egyben tartani, amelynek tagjai hasznára tudnak lenni a városnak, és amelynek nagyon erős hangja és hatása tud lenni a mindenkori városvezetésre!” – summázott Ember Attila.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás