
Fotó: Csíki Kamarazenekar Egyesület/Facebook
A budapesti Mocsári Károly zongoraművész és a Csíki Kamarazenekar lép színpadra november 19-én, kedden Csíkszeredában.
2024. november 14., 13:132024. november 14., 13:13
Mocsári Károly, budapesti zongoraművész és a Csíki Kamarazenekar ad koncertet november 19-én, kedden este hét órától a Csíki Moziban. A műsorban kiemelt szerepet kap a zongora, az együttes előadásában felcsendülnek Mozart, Bach és Dohányi Ernő művei is.
A teljes árú jegy 30 lejbe, a kedvezményes jegy pedig 20 lejbe kerül, melyeket a www.bileta.ro honlapon és a mozi jegypénztárában lehet megvásárolni.
Mocsári Károly nemzetközi karrierje 1984-ben kezdődött, azóta az öt kontinens több mint 30 országának jelentős koncerttermeiben szerepelt. Játékát számos hazai és külföldi TV- és rádiófelvétel őrzi, Liszt Ferenc és Bartók Béla lemezfelvételeivel kivívta a nemzetközi szaksajtó elismerését. Koncertjei mellett 1990 és 1996 között tanított az Européen Conservatoire de Musique de Paris-ban. A Francia Liszt Társaság művészeti szaktanácsadója.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!