
Ha bizonyítható, hogy az áramszolgáltató hibájából ment tönkre egy háztartási berendezés, akkor kártérítést kaphat a tulajdonos. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A fogyasztóvédelmez, de az áramszolgáltatóhoz is be lehet nyújtani az esetleges panaszokat, kártérítési igényeket, ha háztartási gépek, kiskazánok hibásodtak meg a múlt heti jelentős áramingadozás miatt.
2021. január 12., 10:322021. január 12., 10:32
Jelentős áramingadozás volt pénteken délután Erdély-szerte, többek között Maros és Hargita megyében is. Több helyről számoltak be olvasóink, hogy pár perc erejéig elhalványult majd újra megerősödve égett a villanykörte,
Volt, ahol a lift állt meg pár perc erejéig, amíg feszültségingadozás volt.
A Székelyhon érdeklődésére a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal igazgatója, Laurențiu Moldovan elmondta, hogy mit kell tegyenek azok, akiknek az áramingadozás miatt háztartási gépük hibásodott meg, vagy valami más kár érte őket. Mint kiemelte:
Mindkét esetben a szakemberek kivizsgálják a panaszt, és amennyiben az jogos, kártérítést ítélnek meg. Mint az igazgató elmondta, korábban is voltak ilyen jellegű panaszok, és az áramszolgáltató jól tudja, hogy mikor milyen áramkiesés, ingadozás vagy más jellegű meghibásodás volt és az mennyire érinti az érzékeny háztartási gépeket.
– részletezte a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője.
A panaszokat a meghibásodást követő tíz napon kell benyújtani, írásban, el lehet küldeni a panaszt elektronikus formában is a fogyasztóvédelemhez, vagy az áramszolgáltatóhoz.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás