Hirdetés
Hirdetés

Mire futja majd a vásárhelyi költségvetésből?

Csütörtökön kiderül, mekkora összegből gazdálkodhat idén Marosvásárhely •  Fotó: Haáz Vince

Csütörtökön kiderül, mekkora összegből gazdálkodhat idén Marosvásárhely

Fotó: Haáz Vince

Rendkívüli önkormányzati ülésen döntenek csütörtökön Marosvásárhely költségvetéséről. Tavaly sok vita volt a város pénzeinek szétosztása kapcsán, ezért kíváncsiak voltunk, hogy idén mire számíthatunk. Két önkormányzati képviselőt szólaltattunk meg.

Simon Virág

2020. február 19., 12:512020. február 19., 12:51

A Szabad Emberek Pártjának önkormányzati képviselője, Radu Bălaş a Székelyhonnak elmondta, noha még lesznek bizottsági ülések,

úgy tűnik, végre olyan költségvetése lesz a városnak, amely közel áll a valósághoz.

Emlékeztetett, hogy az előző években nem kerültek be a költségvetésbe az egész éves fizetések, közköltségek, de sok más előre tudott kiadás sem. Ezeket év közben, a költségvetés-kiegészítések során rendezték.

„Most, legalábbis eddigi információim szerint, a költségvetésben benne lesznek a fizetésekkel, közműszolgáltatásokkal járó éves kiadások, de a tavalyról elmaradt tartozások is. Kértük, hogy szüntessék meg a többéves fizetési vállalásokat, hogy lehessen pontosan látni, mire mennyi pénz megy el egy adott évben.

Idézet
A kulturális bizottságban levágtunk minden pénzt, amit az ingyenes koncertekre szántak, még a vásárhelyi napokra tervezett koncertekét is.

Azonban így is sok fölösleges kiadás maradt: például kértem, de nem fogadták el, hogy vegyük ki a költségvetésből a városban rendezendő autós ralit, amelyre 2 millió lejt szán a városvezetés. Szerintem erre nincs szükség, különösen annak fényében, hogy az oktatási intézményeknek egész évre összesen 800 ezer lej értékben biztosítanak didaktikai eszközöket” – sorolta Bălaş, hozzátéve, szerinte az idei költségvetés az elfogadását megelőző pillanatig változni fog.

Hirdetés

Arról is beszámolt, hogy a POL kérte, szüntessék meg a városi sportklubot, amely felé jelenleg 4 millió 3 ezer lejes tartozása van a városnak. „Kértük, hogy ezt fizessék ki és a klubot zárják be, mert mint kiderült, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így nincs miért működtetni. De a többiek, beleértve az RMDSZ-eseket is, nem ezt akarják, idén is 3 millió lejnél többet akarnak megszavazni a városi sportklubnak.

Idézet
Ha nem oszlatják fel a sportklubot, akkor mi a végső költségvetést nem fogjuk megszavazni,

mert nem értünk egyet azzal, hogy az adófizetők pénzén sportklubot működtessenek.”

Nem tanultak a tavalyi vitákból?

A költségvetési bizottság tagja, Csiki Zsolt, az RMDSZ-frakció elnöke érdeklődésünkre azt mondta, neki úgy tűnt, hogy a városvezetés semmit nem tanult a tavalyi, költségvetéssel kapcsolatos vitákból, mert idén is megpróbálta ugyanazt tenni, vagyis az éves költségvetésben csak részlegesen feltüntetni az éves kiadásokat, költségeket.

„A legutóbbi bizottsági ülésen olyan költségvetést mutattak be nekünk, amelyben például a közszállításra csak nyár közepéig volt pénz jóváhagyva. Hogy utána mi lesz, azt senki nem tudja. De a működési, fenntartási költségek sem voltak teljes mértékben, év végéig feltüntetve. Mi visszaküldtük ezt a költségvetést, és

Idézet
kértük, hogy a szerdai bizottsági ülésre valós és teljes összegekkel jöjjenek.

Reméljük, hogy így lesz, hiszen másképp nem tudunk haladni, és fontos, hogy a városnak elfogadott költségvetése legyen, hogy reálisan lássuk, mire jut pénz, mennyit tudunk a befektetésekre, fejlesztésekre költeni” – fogalmazott Csiki Zsolt.

Néhány sarokszám

A marosvásárhelyi városháza honlapján január 22-én közzétett költségvetés-tervezet szerint idén a város 414 426 524 lejből gazdálkodhat, ebből befektetésekre 51 355 218 lejt szánnak. Tavaly áprilisban a város elfogadott költségvetése 343 960 449 lej volt, de ezt év végéig többször kiegészítették, bár nem volt rá fedezet, így Marosvásárhely idén legalább 40 millió lejes adóssággal kezdte az évet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés