
A gyergyószentmiklósi ökölvívó sportközpont először ad helyet a konferenciának
Fotó: Gergely Imre
Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportközpontban tartják a sportszülők minikonferenciáját pénteken. A rendezvény sportoló gyerekek szülei, nevelők, pedagógusok, testnevelő tanárok, edzők számára is nagyon hasznos lehet.
2024. szeptember 18., 11:322024. szeptember 18., 11:32
Olimpikonok és más neves sportolók munkáját és felkészülését is segítették azok az előadók, akik most először fognak a gyergyószentmiklósi közönség előtt beszélni – olvasható a házigazda EGÖSK felhívásában.
A szeptember 20-án, pénteken 18 órától kezdődő eseményen Roseti-Karikás Emőke Hogyan legyek jó sportszülő? címmel tart előadást.
Dr. Gyömbér Noémi sportpszichológiai svédasztalhoz várja a közönséget az „értékek mértékkel?” felvetéssel. A minikonferencia harmadik előadója, dr. Kovács Krisztina pedig a Szülők, sportolók, edzők: egymás ellen vagy egymásért? kérdést járja körül.
Az eseményt a sicSPORT szervezi, amelynek célja, hogy minőségi alkalmakat teremtsen a Székelyföldön élő sportszakembereknek a fejlődésre. A rendezvény Facebook-eseményénél további információk találhatók a konferenciával kapcsolatosan, és ugyanitt a jegyvásárlásra is lehetőség van.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!