
A hallgatók közül többen önkénteskednek a sürgősségin
Fotó: Haáz Vince
Jelenleg 90 diák tanul a marosvásárhelyi Református Kollégium egészségügyi asszisztensképzőjében. A Maros, Hargita és Kovászna megyei hallgatók az iskola végeztével kórházakban, magánklinikákon, családorvosoknál, idősotthonokban helyezkedhetnek el. A többségük, aki hivatásból választja ezt a képzést, meg is találja a helyét.
2020. október 24., 16:412020. október 24., 16:41
A hároméves képzéshez az országos módszertan szerint a középiskolai végzést igazoló irat szükséges, de az érettségi nem – magyarázta a Székelyhonnak Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója.
Egy évfolyamon átlagban 30 diák tanul, közöttük vannak, akik frissen végezték a középiskolát, de vannak, akik már dolgoznak, családosak, több-gyerekes édesanyák – hívja fel a figyelmet az igazgató arra, hogy a posztliceális képzés nem csupán azoknak a fiataloknak szól, akik most kerültek ki az iskola padjaiból.
Az orvosi egyetem oktatói, orvosok, rezidens orvosok, háziorvosok tanítanak, akik a gyakorlatot is megszervezik tanítványaiknak, akik közül a legtöbben az egészségügyben helyezkednek el az oklevél megszerzését követően.
Ahogy Benedek Zsolt érdeklődésünkre elmondta, a diákjaik zöme hazatér az oklevéllel és otthon boldogul. A Hargita és a Kovászna megyeiek az otthoni kórházakban, klinikákon, családorvosi rendelőkben találnak munkahelyet, illetve idősotthonokban, ahogy a Maros megyeiek szintén. Kevesen nem az egészségügyet választották, mert, ahogy az igazgató fogalmazott: „mindig vannak pályaelhagyók, de aki hivatásnak érzi a szakmát, az azon belül próbálja megtalálni a helyét, ez eddig többnyire sikerült is” – tette hozzá.
Az oktatás a tanügyminisztérium előírásai szerint történik, nagy hangsúlyt kap a gyakorlat is. A tanév két félévre van osztva, az elméletet Marosvásárhelyen tanulják, a gyakorlatot pedig több intézményben, amelyekkel szerződése van az iskolának. Például a csíkszeredaiaknak lehetőségük van, hogy a csíkszeredai megyei kórházban sajátítsák el a gyakorlati tudnivalókat, ahogy a Kovászna megyeiek a sepsiszentgyörgyi kórházban gyakorlatozhatnak.
A hallgatók közül van aki már most az egészségügyben dolgozik, vagy önkénteskedik a rohammentő szolgálatnál, a sűrgősségin – számukra előrelépést jelent az oklevél, mások pedig szintén kórházban, rendelőben, otthonban szeretnének elhelyezkedni.
A más megyéből érkező diákok, amennyiben igénylik, a Bod Péter Orvosi Szakkolégiumban lakhatnak. Jelenleg online órákon vesznek részt a hallgatók, az elméletet tanulják.
– fogalmazott az igazgató.
A református egyház által 1994-ben indított, Székelyföldön egyedülálló magyar nyelvű egészségügyi asszisztensképző iránt nagy az érdeklődés,
Eddig felvételi vizsgát tartottak, ahol egy szóbeli vizsgán elbeszélgettek a jelentkezővel, hogy miért választotta ezt a képzést, mit szeretne kezdeni az itt tanultakkal, hogyan képzeli a folytatást, majd egy írásbeli következett a 11-ik osztályos biológiából.
Idén a járvány miatt az érettségi átlagot és a 11-ikes biológia jegyét vették számításba, a személyes jelenlét a vizsgán elmaradt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás