
Fotó: Pál Árpád
Korábban már volt panasz az autóvezetők részéről a székelyudvarhelyi Hunyadi János utcában folyó munkálatok stagnálása miatt, most a lakók szeretnének megoldást, hiszen a nagy portól nem lehet szellőztetni, a teherforgalom miatt pedig megrepedtek házfalak. A polgármesteri hivatal már felszólította a vállalkozót, aki ezt követően jövő hétre ígérte a munkálatok befejezését.
2017. június 14., 19:252017. június 14., 19:25
2017. június 14., 19:552017. június 14., 19:55
Több mint egy hete egyáltalán nem dolgoznak a Hunyadi János utca felmart szakaszán, ezért a lakók a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal közbelépését kérték. Mintegy hatvanan álltak az ügy mellé, lapunknak pedig a helyszínen megmutatták,
Fotó: Pál Árpád
Az utcabeliek elmondták, hogy a járdaszegélyt egyetlen munkás rakta le, és amikor rákérdeztek ennek okára, azt a választ kapták, hogy nincs elég embere a munkáltatónak. Pálffy Domokos, az útépítő vállalkozás vezetője megkeresésünkre elmondta:
A járda aszfaltozása, az út alatti néhány mozgó elem kicserélése és a fedőréteg elhelyezése van még hátra.
Fotó: Pál Árpád
Mivel a teherforgalom áthalad az utcán,
– panaszolták az érintettek.
Fotó: Pál Árpád
De az is gondot okoz, hogy nem tudnak szellőztetni, teregetni sem. Sőt volt olyan lakó, aki eladó ingatlanját nem tudta értékesíteni, mivel a vevők érkezésekor épp hatalmas porfelhő keringett egy elhaladó kamion körül.
Sokan önköltségen készítették járdájukat, autóbeállójukat, amelyek most a járda aszfaltozása híján használhatatlanok.
Fotó: Pál Árpád
– panaszolta Ferencz Albert, az utca egyik lakója.
– foglalta össze Demeter Schmitz Zsolt panaszos.
Fotó: Pál Árpád
Ez viszont nem megoldható, tudtuk meg Fülöp-Székely Istvántól, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatójától, hiszen amíg a városnak nem lesz terelőútja, ez az egy optimális lehetőség van. Viszont
Fotó: Pál Árpád
A munkálatok menetével Fülöp-Székely István sincs megelégedve. A karbantartást végző szakcégnek előzetes egyeztetés alapján keddre kellett volna befejeznie a munkát, mivel azonban ez nem történt meg,
Fotó: Pál Árpád
Amivel még segíteni tudják a lakókat, hogy ma reggeltől kezdődően gyakrabban takarítják a javítás alatt lévő útszakaszt.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!