
Csíkmindszent. Ünnepre készülnek. Archív
Fotó: Kristó Róbert
Csíktaploca és Csíkmindszent plébániatemplomát is Mindenszentek tiszteletére szentelték fel, mindkét templom búcsúünnepét november elseje előtt, már vasárnap megtartják.
2017. október 27., 12:242017. október 27., 12:24
Mindenszentek ünnepe, november elseje, a megdicsőült egyház ünnepe. Nem tévesztendő össze a szenvedő egyház ünnepével, amely a halottak napja, azaz november másodika. Az élő és meghalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében, egymásért könyörögnek, helytállanak. Ennek alapján beszélünk küzdő egyházról, amely a földön élő lelkek közössége, szenvedő egyházról, amely a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké, és diadalmas egyházról, amely a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban.
Csíktaplocán az ünnep alkalmából vasárnap fél egytől kezdődik a búcsús szentmise, amelynek ünnepi szónoka Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános lesz. A szentmisét az erdélyi Mária Rádió közvetíti. Szintén vasárnap fél egytől vehetnek részt plébániatemplomuk búcsúján a csíkmindszenti hívek, az ünnep alkalmából délután kisebb kulturális műsort is tartanak a településen, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A helyi sportcsarnokban délután hat órától fellép a Fürgölők Néptánccsoport, majd a csíkszentléleki egyházi kórus bemutatja a pályázati úton nyert székely ruhákat. Végezetül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ludas Matyi című előadását tekinthetik meg a jelenlévők – számolt be érdeklődésünkre Krézsek Erika, Csíkszentlélek alpolgármestere.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!