Hirdetés
Hirdetés

Minden várakozást felülmúlt a VIBE Fesztivál látogatottsága

Időnként már kicsinek bizonyult a fesztivál helyszíne •  Fotó: Haáz Vince

Időnként már kicsinek bizonyult a fesztivál helyszíne

Fotó: Haáz Vince

Felülmúlta a szervezők várakozását a VIBE Fesztivál látogatottsága, hiszen 15 ezerrel többen buliztak idén, mint tavaly. Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató csaknem 50 ezres látogatottságról számolt be, így szerinte jelen struktúrájában „megtelt a fesztivál”.

Szász Cs. Emese

2019. július 08., 19:492019. július 08., 19:49

Míg a múlt évi marosvásárhelyi VIBE Fesztivál négy napján 33 870 látogatót számoltak, idén csaknem 15 ezerrel többen buliztak a fesztiválon, összesen 48 760-an – tudtuk meg Rés Konrád Gergelytől, a VIBE fesztiváligazgatójától.

Idézet
Idén azt a célt tűztük ki, hogy 40 ezer fölötti látogatót érjünk el, most, hogy sikerült összeszámolni, kiderült, hogy minden várakozásunkat felülmúlta a látogatók száma. Sőt a jelen logisztikai felállásban a fesztivál megtelt. 2020-ban növelni kell minden infrastruktúrát, ez a jövő év kihívása

– mondta a Székelyhonnak a fesztiváligazgató. Hozzátette, most adódtak először olyan problémáik, hogy néha kicsinek bizonyult a Blue Arena vagy kevés volt a mosdók, zuhanyzók száma, ezért időközben pótolni kellett azokat. „Az a szerencse, hogy jó idő volt, így a fedett Blue Arena mellett még három másik zenei helyszín is működött éjszaka, esős időben viszont nem lett volna elegendő a tér. De az a jó, hogy ilyen problémákkal kell foglalkoznunk. Ha ez a kihívás, akkor az jó jel” – fogalmazott Rés Konrád Gergely.

Hirdetés

A szervezők konkrét felmérést is készítenek a fesztiválozókról, és bár ennek kiértékelése még nem történt meg, a fesztiváligazgató azt már elárulta, hogy

idén sem változott sokat a VIBE közönsége, picit az átlagéletkor lett magasabb.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Továbbra is egy diáktalálkozó, aminek tervezték, így főleg a magyar középiskolások és egyetemisták látogatják, de míg tavaly a fesztiválozók 80 százaléka 16 és 24 év közötti volt, idén némileg nőtt az átlagéletkor, azt már látják. Nyilván a legtöbb fesztiválozó továbbra is Marosvásárhelyről érkezik, hiszen számukra van közel a bulihelyszín, de emellett a nagyobb erdélyi városok fiatalságát sikerült elérni, szép számban jöttek Kolozsvárról, Brassóból és Székelyudvarhelyről is.

A fesztivált értékelve a főszervező elmondta, úgy érzik, a zenei összeállítás nagyon jól sikerült idén, ütőképes felhozatalt tudtak összehozni, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a fesztiválozók nappali programja is egyre gazdagabb legyen.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Idézet
A Koli program működött, olyan felhozatal volt, hogy ott is tömeg volt, de amellett még több nappali programot szeretnénk. Idén is sok pluszt behoztunk már, színi előadások voltak, workshopok, a divatsarok is új helyszínen, új koncepcióval működött, de jövőre még többet szeretnénk

– fejtette ki.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A VIBE szervezői most a Maros-parton a fesztiválhelyszín szétszerelésével vannak elfoglalva, Rés Konrád Gergely szerint ez az egyik legnehezebb része a szervezésnek, de reméli, négy nap alatt a végére érnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés