Hirdetés
Hirdetés

Minden egér szereti a sajtot – Gyerekelőadást mutatnak be a Figuránál

•  Fotó: Kozma Péter

Fotó: Kozma Péter

Több mint egy éve nem játszott gyerekelőadást a Figura Stúdió Színház. Az évad utolsó bemutatójaként azonban május 12-én 17 órától a Minden egér szereti a sajtot című produkciót tekinthetik meg a gyerekek. Bartha Boróka színművésznő első alkalommal próbálja ki magát rendezőként.

Barabás Orsolya

2021. május 06., 15:112021. május 06., 15:11

A Figura Stúdió Színház tavaly december óta folyamatosan játszik betartva az éppen aktuális járványügyi rendelkezéseket. Most az utolsó bemutatóra készülnek – hangzott el a sajtóeseményen.

Hirdetés

Urbán Gyula gyerekeknek és családoknak szóló Minden egér szereti a sajtot című darabját Bartha Boróka színésznő rendezi, akit Albu István igazgató kért fel erre a feladatra. „Nagyon megtisztelő, mert gyerekelőadást nem könnyű rendezni” – mondta el Bartha Boróka.

•  Fotó: Kozma Péter Galéria

Fotó: Kozma Péter

„A legnagyobb boldogság, ha bejön a színházba 350 gyerek” – hangsúlyozta Albu István igazgató, ugyan erre most még nincs lehetőség, hiszen csak félig telhetnek meg a széksorok, de örülnek, hogy

hosszú idő után ismét gyerekeknek játszhatnak.

„Ez egy Rómeó és Júlia történet. A szürke és a fehér egerek háborúskodásáról van szó benne, amit felold az egérgyerekek barátsága és szerelme, és ezáltal tudnak kibékülni a szülők a nagy Macskamágus segítségével, aki rávezeti őket arra, hogy nincs különbség a fehér meg a szürke egér között, hiszen mindannyian szeretik a sajtot és félnek a macskától” – mesélte el a történet lényegét Bartha Boróka.

•  Fotó: Kozma Péter Galéria

Fotó: Kozma Péter

Urbán Gyula író, bábrendező mesedarabja sikeres utat járt be a legendás magyar mesék világában:

a Magyar Televízió 1981-ben Gulyás László dalaival készített belőle zenés bábfilmet; a két egércsalád története később rádiójáték formájában is napvilágot látott, majd számos magyarországi színház repertoárjában feltűnt, leginkább bábelőadásként.

•  Fotó: Kozma Péter Galéria

Fotó: Kozma Péter

A Figura Stúdió Színház élő szereplős előadását Márton Erika díszlet- és jelmeztervező mesebeli színpadi világában és Cári Tibor zeneszerző fülbemászó dallamainak kíséretében láthatja a gyergyói közönség.

Május 12-én, szerdán 17 órától lesz a Minden egér szereti a sajtot előadás bemutatója, majd gyereknapon és a következő évadban, ha lehetőség lesz rá, bérletes produkcióként is játszani szeretnék ezt a darabot.

•  Fotó: Kozma Péter Galéria

Fotó: Kozma Péter

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés