
A gazdák számára kedvező lehetőségeket jelent a szövetkezés – állítják a szakemberek. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Az ágazat jövőbeni fejlesztésének kulcsát, a termékek értékesítésének biztosítását jelentik a mezőgazdasági társulási formák, amelyekből jelenleg igen kevés van Romániában. Most európai uniós támogatással újabb mezőgazdasági szövetkezetek létrehozásához nyújtanak segítséget.
2019. április 18., 10:492019. április 18., 10:49
2019. április 18., 10:492019. április 18., 10:49
Az Agricoop nevet viselő projekt során, amelyet az EU, illetve az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) által a kormány is támogat, a mezőgazdasági termelők segítséget, műszaki, jogi, pénzügyi tanácsadást kapnak a társulási formák létrehozásához, de
– hangzott el a projekt szerdai csíkszeredai ismertetőjén.
Dragoș Alexandru, a projekt vezetésével megbízott cég illetékese azt is elmondta, az európai uniós átlaghoz viszonyítva, ahol a gazdák 34 százaléka agrárszövetkezetekbe tömörül, Romániában ez az arány alig 1 százalékos.
– ismertette az előadó. Hozzátette, hogy bár a kommunizmus rossz emlékei miatt a közfelfogás nem kedvez ennek a társulási formának, a cél két év alatt 350 új mezőgazdasági szövetkezet létrehozása, amelyek közül legalább 8 helyi termelői csoport minősítést szerez. A projekt részvevői a már említett tanácsadás, segítségnyújtás mellett tanulmányutakon ismerkedhetnek meg hazai és külföldi agrárszövetkezetek működésével, tapasztalataival.
– hangzott el.
Tiberiu Ștef, a mezőgazdasági miniszter tanácsadója úgy fogalmazott, a gazdálkodásnak vállalkozássá kell válnia a szabadidős foglalkozás helyett. Megemlítette, hogy
2021 után viszont az ágazatban a fejlesztésekre, beruházásokra vonatkozó európai uniós pályázatok esetében előnyt, nagyobb arányú finanszírozás elnyerését jelenti, ha szövetkezetek pályáznak, akárcsak a hegyvidéki besorolás – ismertette. A konferencián meglévő szövetkezetek alapításának és működtetésének tapasztalatait is ismertették az előadók.
A szövetkezés előnyei
Az Agricoop projekt a Hargita, Maros, Kovászna, Fehér, Szeben és Brassó megyéket tömörítő Központi Fejlesztési Régióban 50 mezőgazdasági szövetkezet létrehozását célozza meg, és közel 1500 gazda számára nyújtanak majd tanácsadást a már ismertetett területeken. A szövetkezetek előnyeiként az értékesítőkkel szembeni jobb alkupozíciót, az egységes, megfelelő mennyiségű és minőségű terméket, a biztonságos értékesítési lehetőséget, a megfelelő csomagolást és a fizetési határidő betartásával elért biztos jövedelmet nevezik meg.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!