
Az első rendezvényt is nagy érdeklődés övezte. Idén is várják az érdeklődőket
Fotó: Gergely Imre
Másodszorra szervezik meg Gyergyószentmiklóson a Méhész- és Méznapot. A Méhészek Egyesülete a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztéssel közösen állította össze a programot. A szeptember 9-i, egész napos rendezvény célja a méz és a méhészeti termékek népszerűsítése.
2017. szeptember 04., 19:512017. szeptember 04., 19:51
Az első alkalommal, tavaly megszervezett méznapon, a Caritas Vidékfejlesztés gyergyószentmiklósi székhelyének udvarán közel ezren vettek részt, és már akkor eldöntetett, hogy hagyományt teremtenének.
A Méhész- és Méznap egyik fő attrakciója idén is a látványkaptár lesz, mely által az érdeklődők betekintést nyerhetnek a méhek életébe, valamint az apiterápiával is ismerkedhetnek ez alkalommal. A tervek szerint négy sátorban zajlanak majd a programok. Méhekkel, mézzel kapcsolatos előadást tart Csuja László magyarországi méhbiológus, különböző méhészeti kellékeket mutatnak be, valamint
Szakmai szempontból is nagy jelentőséggel bír a szombati rendezvény, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, nyárádmenti és magyarországi méhészek, vendégek is érkeznek.
Fotó: Gergely Imre
– ismertette a mottó megszületésének gondolatmenetét a Caritas Vidékfejlesztés munkatársa, Kémenes László. Azt is jelezte, hogy a látvány-sajtműhelyük is látogatható lesz e napon.
A legkisebbekre is gondoltak a szervezők, a gyereksátorban lesz bábszínház, kézműves foglalkozás, és mézes kenyér kóstolás is szerepel a programban. A méznapon alkalom lesz mézet és egyéb
termékeket is vásárolni.
A Caritas Vidékfejlesztés Varga Katalin utcai székhelyén szombaton, 10 órától kezdődik a rendezvény.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!