
Mesejáték és közösségi színház van terítéken. Új bemutatók a társulatnál
Fotó: Veres Nándor
Két egymást követő bemutatóra készül a Csíki Játékszín. A társulat sajtótájékoztatón számolt be a színdarabok részleteiről, ahol elhangzott az is, az elmúlt években népszerű tematikákat igyekeztek továbbvinni.
2021. október 13., 16:032021. október 13., 16:03
Budaházi Attila rendezésében a Torzonborz, a rabló című mesejáték október 20-án kerül műsorra. A rendező elmondása szerint a darabot először mutatják be magyar nyelven.
– fogalmazott a rendező, aki szívesen ajánlja a produkciót kisgyerekes családoktól egész a felnőtt korosztályig. Kosztándi Zsolt színész – aki Torzonborz szerepében fog feltűnni – azt méltatta, hogy a társulat az elmúlt években több sikeres meseelődást készített, amelyekben ő is mindig megtalálta a helyét és azonosulni tudott a mesék légkörével. A délelőtt 10 órától kezdődő, egy órás bemutatón frissen végzett színész is fel fog tűnni Nagy Gellért személyében.
A közösségi színházi előadás műfaját jeleníti meg Bartalis Gabriella Kilencvenegy című előadása, október 22-én. A rendező közölte, a környékbeli emberekkel készült 39 interjú alapján állt össze a színdarab, amelyek hétköznapi történeteket, gondolatokat emelnek színházi térbe.
– közölte a darab kapcsán a rendező, amelyben az alkotási folyamat a két évvel ezelőtti, Ásókapa című színdarabéhoz hasonlít leginkább. „Körülbelül száz oldalnyi jegyzet készült, amelyeket improvizációs helyzetekké kellett átalakítani a színészekkel.
– ezt már Dálnoky Réka dramaturg tette hozzá. Kozma Attila, a színdarabban feltűnő szereplő értékelte, a színésznek az improvizálás egy olyan tudás, amit mindig is használ, ebben a darabban pedig ez hatványozottan megtörténik.
Fotó: Veres Nándor
Óhatatlanul is feltevődött az újságírói kérdés, hogy a fertőzöttségi arány növekedésével hogyan néz szembe a társulat a bemutatók szempontjából.
– tudatta Kosztándi Zsolt. Elhangzott az is, hogy országos szinten a tavalyi évben a Csíki Játékszín társulata lépett a legtöbbször színpadra. Az október 22-i bemutatóra 19 órától a színház Hunyadi László Kamarateremben fog sor kerülni.
A jelenleg érvényben levő intézkedések szerint félházas kihasználtság és védőmaszk használata van előírva, további információk a társulat közösségi oldalán érhetők el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!