
Új darabbal jelentkeznek. 2020-ban elsőként egy gyermek-előadást visznek színre a gyergyószentmiklósi színtársulatnál
Fotó: Barabás Orsolya
Legújabb gyerekelőadását pénteken, 17 órától mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. A Lázár Ervin nyomán készült, A Négyszögletű Kerek Erdő című mesefüzért családi programként ajánlják, majd jövő héten bérletrendszer keretében is játsszák. A bemutató alkalmával Tompa Klára marosvásárhelyi színésznő gyógykezelésének támogatására gyűjtenek.
2020. január 13., 17:512020. január 13., 17:51
2020 első bemutatója lesz pénteken a Figura Stúdió Színháznál. A társulat minden évben igyekszik egy gyerekelőadást is színpadra vinni, hiszen a nézők egyharmada gyermek, és a színházigazgató szerint fontos, hogy már gyerekkorban kialakuljanak a kulturális gyökerek.
– hangsúlyozta Albu István igazgató az évkezdő sajtótájékoztatón.
Dávid A. Péter rendező szerint ez egy olyan varázslatos mese, amely akár a magyar Micimackónak vagy Kis hercegnek is megfelel. Éppen ezért általa lehet szólni az ember és a természet viszonyáról, és hogy milyen hatással van a technika a környezetünkre.
– hangoztatták a mesefüzért színpadra állítók. „Szülőként fontosnak tartom, hogy jó üzeneteket kapjanak a gyermekek” – emelte ki Faragó Zénó színművész.
Próba közben. Remélik, hogy a legkisebbek tetszését is elnyeri a darab
Fotó: Jakab Lóránt
A díszletet újrahasznosított tárgyakból álmodta meg Ferenczi Zoltán, aki a darab zenéjét is írta, és minden karakternek saját dallamvilága lett.
A bemutató a jegypénztárból kiváltott ingyenes helyjeggyel tekinthető meg, a jegyek árát, illetve a Tompa Klára számára felajánlott további adományokat a színház előterében kihelyezett gyűjtődobozban lehet elhelyezni.
A Figura Stúdió Színház a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központtal közösen ünnepli meg a magyar kultúra napját. A szervezők három programmal is készülnek. Január 21-én, kedden 11 órától A Négyszögletű Kerek Erdő lesz látható a gyermekbérlet részeként, január 22-én 19 órától a Tótékat, január 23-án 19 órától a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Tiszta című tánc-előadását láthatják a nézők Juhász Zsolt koreográfus rendezésében.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!