
Nem változott a reptéri alkalmazottak száma a tavalyhoz képest, így a béralap ugyanakkora maradt. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Tízezerrel több utasra számít a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér idén, mint egy évvel korábban. A működéséhez és az elkezdett beruházások befejezéséhez anyagi támogatást kért és kapott a Maros megyei tanácstól.
2024. február 27., 18:392024. február 27., 18:39
2024. február 27., 20:012024. február 27., 20:01
A Maros megyei tanácshoz tartozó Transilvania légikikötőnek tavaly 260 ezer 43 utasa volt, idén, tervek szerint szeretnék ezt „feltornászni” 270 ezer személyre. Ehhez azonban idén is szüksége van a megyei tanács által biztosított anyagi támogatásra, hiszen
Az uniós és a hazai törvények is igen szigorúan szabályozzák, hogy egy önkormányzat vagy az állam milyen feltételek között támogathatja a szolgáltatásokat végző vállalkozásokat, amilyenek a repterek is. Többek között az egyik feltétel, hogy
A szakemberek egyetértenek abban, hogy évi egymillió utas alatt a repterek nem tudják fenntartani magukat. De az is fontos szempont, hogy ne jelentsen konkurenciát a környező repterek számára. A kolozsvári reptéren az évi utasforgalom hárommillió, míg Nagyszebenben 800 ezer utas, így ezen légikikötőknek a vásárhelyi repülőtér nem vetélytárs.
A megyei tanács honlapján levő beszámoló szerint a marosvásárhelyi reptérnek jelenleg 91 alkalmazottja van, tavaly is ennyi volt és az elmúlt évhez képest nem változott a fizetésalap sem.
Ami a megyei tanácstól kért támogatást illeti, a vásárhelyi légikikötő
A megyei önkormányzati képviselők kedden online tartották a rendkívüli ülésüket, amelynek napirendjén többek között a reptérnek nyújtott támogatás is szerepelt. A bejelentkezett választott képviselők egyszerre szavazták meg mind a hat napirendi pontot, pontosan 13 perc alatt, egyöntetűen elfogadva a reptérnek nyújtott támogatás folyósítását is.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!