
Legyekkel, karmolás és harapásnyomokkal volt tele a hegyi menedék, ahol elpusztult egy oda bezárt kutya
Fotó: Maros Megyei Hegyimentő-szolgálat
Lengyel turistacsoport jelentette a Maros megyei hegyimentőknek, hogy a Kelemen-havasok főgerince közelében levő menedékházban egy élettelen kutya van. Úgy tűnik, hogy az állatot több, mint két hete zárta be valaki.
2022. szeptember 16., 16:072022. szeptember 16., 16:07
A Maros Megyei Hegyimentő-szolgálat vezetője, Kovács Róbert a Székelyhonnak elmondta: egy lengyel turistacsoport jelentette, hogy a szóban forgó, a Kelemen-havasok főgerince mellett levő menedékházban akartak megszállni, de ott egy döglött kutyát találtak. A hegyimentők kiszálltak a helyszínre, és megtalálták az állat tetemét az ágy alatt.
Mint Kovács Róbert elmondta a menedékház egy kissé félreleső helyen van, főként nyáron látogatják a túrázók.
Véleménye szerint nem turista tehette ezt a gaztettet, hanem feltehetően egy közeli településen élő zárhatta be oda a kutyát. Mindenképpen nagyon sajnálatosnak nevezte az esetet, amely megrázta az egész közösségüket.
A menedékházat kitakarították, az elkövetkező napokban ki is fertőtlenítik, hogy újra használható legyen.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!