
A rendőrség és a polgárőrség operatív munkájának köszönhetően sikerült elkapni az elkövetőket
Megvert és kirabolt két idős asszonyt zetelaki otthonukban két férfi szombaton. Az elkövetőket röviddel a bűncselekmény elkövetése után azonosította a polgárőrség segítségével a rendőrség. Értesüléseink szerint mindketten visszaeső bűnözők, az elmúlt hetekben szabadultak a börtönből.
2017. március 27., 17:092017. március 27., 17:09
A két férfi szombaton éjfél körül hatolt be a zetelaki házba, kihasználva, hogy a lakók az ajtót nem zárták be. Az épületben két idős asszony tartózkodott, a 62 éves K. A. V. és testvére, a 65 éves M. D. M.
– tájékoztatta az Udvarhelyi Híradót Gheorghe Filip. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt is közölte, hogy még szombaton éjjel azonosították az elkövetőket: a helybéli, 38 éves B. G.-t, valamint a 25 éves S. G.-t. Tőlük hiánytalanul visszaszerezték az eltulajdonított javakat, és visszaadták jogos tulajdonosuknak. A két férfit minősített rablás gyanújával őrizetbe vették, majd vasárnap a székelyudvarhelyi ügyészség kérésére a helyi bíróságon 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték őket.
A rendőrség a helyi polgárőrség segítségével fogta el az elkövetőket. Gergely István, a polgárőrség vezetője örvendetesnek nevezte, hogy a gyakorlatban is bebizonyosodott, szükség van munkájukra. A zetelaki polgárőrség munkatársainak egy ilyen eset visszaigazolást jelent arról, hogy minden szervezett közösségi összefogás értéket képvisel.
Gergely István szerint a rendőrség és a polgárőrség hatékony együttműködésének köszönhető az ügy gyors felgöngyölítése. „A hatóságokkal együtt dolgozva elejét tudjuk venni a közösség elleni cselekedeteknek” – vélekedett a polgárőrség vezetője.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!