Hirdetés
Hirdetés

Megvannak az EMI-tábor fellépői

Neves és feltörekvő zenekarok koncertjein szórakozhatnak majd a táborozók. Archív •  Fotó: Sára László/EMI-Tábor

Neves és feltörekvő zenekarok koncertjein szórakozhatnak majd a táborozók. Archív

Fotó: Sára László/EMI-Tábor

Tizenötödik alkalommal szervezik meg idén augusztus 7–11. között Gyergyószentmiklóson az EMI-tábort. A program még alakulóban van, de a szervezők közzétették már az esti koncertek fellépőit. Legendás és feltörekvő magyarországi, illetve erdélyi előadók szórakoztatják majd a táborozókat, de a Rómeó Vérzik együttes Felvidékről érkezik. Lemezlovasokat is meghívtak idén, ezzel is színesítve a kínálatot.

Gergely Imre

2019. július 16., 16:402019. július 16., 16:40

A nyitónapon, azaz augusztus 7-én, szerdán a helyi No Sugar koncertjével indul a buli, majd a Road következik, aztán csütörtökön a Rómeó Vérzik és a Zorall zenél. Pénteken a Transylvanium, az Omen és a Szkítia, szombaton pedig a Romantikus Erőszak, a Leander Kills, valamint a Santa Muerte koncertezik. A zárónapon az Örökség és a Hungarica lép fel. A nagyszínpadi koncerteket követően lemezlovasok szórakoztatják majd a műfaj kedvelőit.

Az EMI-tábor helyszíne az idei évben is a Gyergyószentmiklós mellett található – és frissen felújított – 4-es Kemping lesz. A szervezők egyelőre még a koncertprogramot tették közzé, de ahogy máskor is, az a cél, hogy a szórakozás mellett minden táborozó megtalálhassa a különböző tematikus sátrakban a neki tetsző és az őt érdeklő programot.

Hirdetés

A borkóstolók, íjászat, hadtörténeti bemutatók, csapatjátékok, kézműves foglalkozások, történelmi és kulturális előadások mellett továbbra is terítéken lesznek az erdélyi magyarságot érintő fontosabb közéleti kérdések, amelyeket neves meghívottak részvételével vitatnak majd meg. Ahogy a szervezők fogalmaznak:

az EMI-tábor célja, hogy továbbra is az építő, de tényleges viták helyszíne legyen.

A tábor programját folyamatosan fogják feltölteni az emitabor.hu oldalra és a rendezvény Facebook-oldalára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés