
Fotó: Beliczay László
Közzétették a csíksomlyói pünkösdi búcsú programját, péntektől vasárnapig több alkalommal szentmisék és gyónási alkalmak is lesznek.
2023. május 19., 10:272023. május 19., 10:27
2023. május 19., 10:432023. május 19., 10:43
Az idei pünkösdi búcsú mottója
– a jelmondatot Assisi Szent Ferenc egyik imájából választották a 800 éves ferences rend alkalmából.
Pénteken, május 26-án a délután hat órai nyitó szentmisét megelőzően délután négy órától gyóntatást tartanak a kegytemplom előtti téren, öt órától pedig imaórát kegytemplomban, ahol szombatra virradóan virrasztásra is lesz lehetőség.
Szombaton, május 27-én reggel a kegytemplom előtti téren hat órától gyónási alkalom lesz, fél nyolctól szentmise kezdődik, a kordon pedig fél tizenegykor indul a nyeregbe a kegytemplomtól.
Ugyancsak szombaton délután öt órától csángó szentmisét tartanak a Szent Péter és Pál plébániatemplomban, a kegytemplomban pedig pünkösdi vigília szentmisét hat órától. Vasárnapra virradóan virrasztást tartanak a kegytemplomban.
Fotó: Beliczay László
Vasárnap, május 28-án reggel hat órától gyóntatásra nyílik alkalom, a kegytemplomban pedig reggel hét és nyolc órától, majd 10.30-tól és délután hat órától is szentmiséket tartanak.
„A csíksomlyói búcsún való találkozás Édesanyánkkal hozzon a lelkünkben is változást. Töltsön el minket hittel, reménnyel és szeretettel” – írják a szervezők, figyelmünkbe ajánlva a Csíksomlyó nevű telefonos alkalmazást, amely a zarándokok segítségére lehet.
A szervezők ugyanakkor felhívják a Székelyudvarhely felől érkezők figyelmét, hogy a vasúti felüljárón zajló munkálatok miatt szombaton a tervezettnél egy órával korábban induljanak el otthonról.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!