
Nem csak szellemileg, érzelmileg is érettnek kell lennie egy iskolás gyereknek. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Hétfőn kezdődik az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza. Bár sokáig úgy tűnt, a beiratkozás módszertanában nem történt változás, csütörtökön kiderült, hogy szigorítottak: idén kizárólag azokat a gyerekeket lehet iskolába íratni, akik december 31-éig betöltik hatodik életévüket.
2019. március 01., 15:412019. március 01., 15:41
Március 4–22. között zajlik az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza. A módszertan szerint az iskolák azokat a gyerekeket fogadják, akik 2019. augusztus 31-éig betöltik hatodik életévüket, illetve szülői kérésre azokat is, akik 2019. december 31-éig lesznek hatévesek és a pszichoszomatikus felmérés alapján alkalmasak az iskolakezdésre. A tavalyi évhez képest változás, hogy csütörtökön a tanfelügyelőségek kaptak egy átiratot, amely felhívja a figyelmet arra, hogy
Ez változás a korábbi gyakorlathoz képest, ugyanis eddig, ha a szülő nagyon akarta és a gyerek átment a pszichoszomatikus vizsgán, felvették első osztályba a később született gyerekeket is – tudtuk meg Galaczi Hajnaltól, az elemi osztályokért felelős Hargita megyei tanfelügyelőtől.
„Azt gondolom, ez a szigorítás jó, mert jelenleg ötévesek és nyolcévesek is kezdenek iskolát, a két korosztály között pedig nagy különbségek vannak, legyen az a gyermek bármilyen jó képességű. Nem elég a lexikális tudás, a gyermek érzelmi intelligenciájának is fejlettnek kell lennie. A szülőknek nem kell annyira sietniük, és meg kell érteniük, hogy nem baj, ha még egy évet óvodában marad a gyerekük. Ugyanazt egy év múlva sokkal könnyebben megtanulja majd” – magyarázta a szaktanfelügyelő.
Fejes Réka elemi osztályokért felelős Maros megyei tanfelügyelő a Székelyhon megkeresésére elmondta,
Jelenleg a nyílt órák zajlanak, amelyeken megismerkedhet egymással a pedagógus, a diák és a szülő.
Érdemes tolongani? Az „elit” iskolák preferálása Székelyföld-szerte probléma. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
A szaktanfelügyelőtől megtudtuk, ők mintegy száz Maros megyei osztályra számítanak ősztől, ebbe azonban beleszámítanak a vidéki összevont osztályok is, tehát nem száz önálló osztályról beszélünk. Marosvásárhelyen összesen 24 magyar tannyelvű osztályba várják a beiratkozókat: a legtöbb iskolában egy-egy osztály indul, a Bernády-, valamint az Európa-iskolában terveznek két magyar osztályt indítani, a Bălcescuban lesz még kettő, igaz, az egyik hagyományos, a másik Waldorf pedagógiára épülő. A legtöbb magyar osztályt, szám szerint hármat a Kövesdombon működő Liviu Rebreanu Általános Iskolában tervezik.
„Ebben a periódusban mindenki beiratkozik, azok is, akik a körzethez tartoznak, azok is, akik nem. Utóbbiaknak be kell jelölniük, melyik körzethez tartoznak eredetileg, hogy ha nem veszik fel a kívánt iskolába, akkor a körzeti tudjon róla, hogy lehet még innen tanulója. Aki nem jut be most, annak a következő fordulóban is iratkoznia kell” – magyarázta Fejes Réka. Hozzátette, évek óta tapasztalják, hogy
– fejtette ki a főtanfelügyelő. Ennek ellenére a rendszer működik, még olyan esetekről is hallani, hogy a tanítónő saját, már betelt listájába lányt esetleg hajlandó beírni, mert fiú már sok van – ezt is mind a 2020-ban kezdődő tanévre.
Hargita megyében egyébként 67 magyar tannyelvű összevont osztályba iratkozhatnak be az előkészítősök, összesen 397 helyre. Emellett 138 magyar tannyelvű teljes nulladik osztály indul, ezen belül hagyományos oktatásban 123 osztályban 2500 magyar előkészítősnek lesz helye, a többi pedig Step by Step, illetve Waldorf pedagógiára épülő osztály.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
szóljon hozzá!