
Keddtől már nem lesz szükség jelzőlámpákra, és torlódások nélkül lehet közlekedni
Fotó: Pinti Attila
Keddtől már nem kell jelzőlámpáknál várakozva hosszú sorokban torlódniuk az autósoknak Csíkszereda nyugati ki- és bejáratánál. A körforgalom kialakítása annyira haladt, hogy két útsávot fel lehet szabadítani, így korlátozásokra már nem lesz szükség.
2024. július 14., 21:002024. július 14., 21:00
2024. július 14., 21:042024. július 14., 21:04
Sok bosszúságot okozott az autósoknak idén a Hargita utca városkijárathoz közeli szakaszának felújítása miatt bevezetett forgalomkorlátozás.
ezalatt a városba érkező és onnan távozó gépjárművek a Hajnal és Akác utcákon át kerülhették el ezt a szakaszt.
Fotó: Pinti Attila
Utána viszont, a Hajnal és Hargita utcák találkozásánál készülő körforgalom építése miatt ez a lehetőség megszűnt,
Nem mindig megfelelően, volt eset, hogy a városból kifelé tartó autók a Ligat hídon is vesztegeltek, máskor a városba érkezők torlódtak fel igen hosszan.
Fotó: Pinti Attila
A június közepe óta tartó forgalomkorlátozás keddtől megszűnik – tudtuk meg Bors Béla alpolgármestertől. Mint elmondta,
A továbbiakban a körforgalom másik részén dolgoznak, de a Hargita utcában kedd reggeltől már két sávon haladhatnak az autók, így nem lesz szükség a jelzőlámpákra.
Fotó: Pinti Attila
– magyarázta az elöljáró. Hozzátette, ha így halad a munka, akkor szeptemberben szeretnék átvenni a teljes útfelújítást.
Fotó: Pinti Attila
Jó tudni, hogy a Hargita és Rét utcák találkozásánál az elsőbbségi sorrend megváltozott, a Hargita utcából érkező autósoknak elsőbbséget kell adniuk azoknak, akik a Rét utcából érkeznek, vagy oda tartanak.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás