
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Tizennégy személyt kísértek be a rendőrségre, miután pénteken általános razziát tartottak a Maros megyei Makfalván.
2024. november 15., 18:342024. november 15., 18:34
2024. november 15., 18:492024. november 15., 18:49
A Maros megyei rendőrség szinte minden osztálya képviseltette magát azon a péntek reggeli razzián, amit Makfalván tartottak. Ott voltak a közúti, az állatvédelmi, a bűnügyi rendőrök, de a gazdasági ügyekkel és a fegyverekkel dolgozók is. A csendőrség is segítette az akciót.
Többek között ellenőrizték a fafeldolgozással foglalkozó cégeket, de az állattartó gazdához is betértek, valamint azokhoz, akiknek fegyvertartási engedélye volt, ugyanakkor két házkutatást is tartottak.
A büntetések közül kilencet azért róttak ki, mert az érintettek nem tartották be a veszélyes kutyák tartására vonatkozó intézkedéseket.
A nagyközségen áthaladó 13A jelzésű országúton szúrópróbaszerűen állították meg a gépkocsikat, ellenőrizve az iratokat és a jármű állapotát. Tizenhárom büntetést róttak ki, melyek összértéke 8.580 lej volt, és visszatartottak egy gépjárművezetői engedélyt is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás