
Éljünk úgy a hitünkért, népünkért, ahogy nagy királyunk – hangzott el a Szent László-emlékévet megnyitó szentmisén
Fotó: Pinti Attila
Ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Tamás József római katolikus püspök a Szent László-emlékévet Szépvízen vasárnap délután. Szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy – akárcsak a nagy lovagkirály – hitüket sziklaszilárdan éljék meg.
2017. március 26., 21:332017. március 26., 21:33
2017. március 26., 21:462017. március 26., 21:46
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére.
A Szent László-emlékévbe kapcsolódott be Szépvíz is, Szent László ugyanis a szépvízi egyházközség védőszentje. „Ezt az egyházközséget és minden erdélyi egyházközséget – hiszen Erdély fővédőszentje Szent László – őneki ajánljuk ebben a szentmisében, hogy járjon közben értünk, és mi tudjunk őseink hitében megerősödni” – fogalmazott Tamás József a szentmise elején. Rámutatott,
Fotó: Pinti Attila
– fejtette ki.
Fotó: Pinti Attila
A püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László példa arra, hogy mi is lovagjai legyünk a nemzetünknek, de lovagjai legyünk a mi hitünknek is. „Számunkra a Szent László-év különleges. Igen nagy felelősséget ró ránk, mert úgy érdemes nekünk is - ahogy érdemes volt Szent István királyunknak és Szent László királyunknak is -, védenünk a hazát és a hitünket. Éppen ezért járjon közben értünk nagy királyunk, hogy valóban ez az emlékév elmélyítse bennünk Szent László lelkületét, és tudjunk mi is úgy élni ezért a népért, a mi népünkért, és úgy tudjunk élni a mi hitünkért, egyházunkért, ahogy ő tette.”
Sebestyén Péter és Gál Hunor plébánosok
Fotó: Pinti Attila
A szentmise után Sebestyén Péter szépvízi születésű, marosvásárhelyi plébános a Gyergyószentmiklóson szolgáló, szintén a falu szülötte Gál Hunor örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét mutatta be.

Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A szentmise után a Szent László római katolikus templomban bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános falu múltját felelevenítő kötetét.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!