
Fotó: Gábos Albin
Közel 350 alap- és mesterképzéses hallgatót köszöntött hétfőn tizenkilencedik tanévnyitó ünnepségén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara. Az elsőévesek a számos jókívánság és megszívlelendő tanács után ünnepélyes eskütételt tettek, hivatalosan is megnyitva ezzel a tanévet.
2019. szeptember 16., 15:332019. szeptember 16., 15:33
Tizenkilencedik tanévnyitóját ünnepelte tegnap a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara: a Csíki Moziban tartott eseményen zsúfolásig megtelt a terem, hiszen 341 alap- és mesterképzéses elsőéves hallgató kezdte el tanulmányait.
Az ünnepségen elsőként Dávid László, az egyetem rektora köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta,
Szintén fontos továbbá, hogy az egyetemen nem egy-egy tantárgyat, hanem értékrendet tanítanak az oktatók, amely kimondottan fontos a mai világban, amikor jelentős változások várnak a fiatalokra. „Az a kihívás ér, hogy a ma létező mesterségek fele el fog tűnni a következő 20-30 évben. Próbálunk segíteni abban, hogy úgy tanítsunk, hogy ne csak elszenvedői legyetek ennek a jövőnek, hanem alkotói. Ezért hiszem, hogy jó választás volt a bölcsesség egyetemére jönni. A keresztény értékrendet pedig onnan láthatjátok, hogy amikor bajba kerültök, mindig lesz valaki, aki segít” – hívta fel az elsőévesek figyelmét a rektor.
Fotó: Gábos Albin
Ezt követően Tóth László főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője arról beszélt, hogy szomorú évfordulója van idén a romániai magyar nyelvű egyetemi oktatás történetének, hiszen 60 éve a kommunista hatalom parancsára felszámolták a kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Egyetemet. Ennek következményeként az 1980-as évekre az erdélyi magyar felsőoktatás jelentős mértékben elsorvadt. Kiderült azonban, hogy az 1990 utáni évtizedben sem a rendszerváltás ténye, sem a magyarság jogos igénye nem volt elég ahhoz, hogy új magyar nyelvű állami egyeteme legyen a közösségnek.
Ezzel az igennel valósággá vált mindaz, amit 1990 után nem engedtek megszületni, valósággá vált a teljes körű magyar nyelvű felsőoktatás, az önálló felsőoktatás az erdélyi magyarok számára. Azóta a Sapientia bebizonyította, hogy meg tud felelni a sokrétű kihívásoknak, és teszi ezt úgy, hogy sok romániai magánegyetemtől eltérően nem lett olcsó diplomagyár” – húzta alá a főkonzul.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott, hogy
A továbbiakban Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a hallgatóknak elsősorban az embert és a partnert kell meglátniuk az egyetem oktatóiban, nem az ellenfelet. Emellett
A polgármester után Pap Levente, az egyetem megbízott dékánja köszöntötte humorosan a gólyákat, majd Mihály Gergő, a Hallgatói Önkormányzat elnöke látta el őket jó tanácsokkal. Végül Kovács Nikolett elsőéves, génsebészet szakos hallgató mondott köszönetet mindannyiuk nevében az előttük álló kalandokért. A köszöntőbeszédek után az elsőévesek ünnepélyes eskütételével folytatódott az esemény, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész megáldotta a jelenlévőket és az új tanévet. Az ünnepség közös imával és a himnuszok eléneklésével zárult.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!