
A Márton Áron Kulturális Központ látványterve
Fotó: Forrás: Bogos Ernő Egyéni Építésziroda
A tervezetthez képest egy hónappal később, azaz várhatóan június végéig felhúzzák Csíkszeredában az új Márton Áron Kulturális Központot a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiuma melletti területen.
2019. április 25., 09:072019. április 25., 09:07
Az építőipari beruházások költségeinek jelentős növekedése miatt az előzetes tervekhez képest kevesebb munkálatot tudtak elvégezni a magyar kormányhoz benyújtott nyertes pályázatuk által kapott 4,6 millió lej felhasználásával ‒ számolt be érdeklődésünkre Darvas-Kozma József címzetes esperes, a Szent Kereszt templom plébánosa.
Fotó: Gábos Albin
A plébános elmondása szerint tavasszal kértek egy újabb hosszabbítást, így
A Márton Áron Kulturális Központ elkészítésére egyébként másfél éves munka eredményeként tavaly júniusban kapta meg az építkezési engedélyt a beruházó Szent Kereszt-plébánia. Még aznap meg is kötötték a szerződést a kivitelezővel,
Fotó: Gábos Albin
A kivitelező cég akkor azt vállalta, hogy tavaly év végéig felépíti és befedi az épületet, kialakítja az épületet a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásával összekötő szárnyat, beszerel minden vakolat alá kerülő vezetéket, például a fűtésrendszert, illetve a villamos vezetékeket. Emellett a külső nyílászárókat helyükre illeszti, a belső vakolást elvégzi, és ahol nem lesz csempézés, ott elteríti a simított padlót is. Később aztán kiderült, hogy ezt a határidőt nem tudják betartani, mivel
Fotó: Gábos Albin
Az új határidő május vége volt, ezt hosszabbították meg nemrég ismét egy hónappal. Emellett a vállalt munkálatok közül is kevesebb fog megvalósulni, az építőipari beruházások költségeinek jelentős növekedése miatt ugyanis a magyar kormánytól kapott 4,6 millió lejből nem tudják fedezni mindazt, amit a 2017-os tervezéskor elképzeltek. A plébános szerint míg akkor 500 euróba került egy beépített négyzetméter, jelenleg már 850 eurót kell fizetni ennyiért. Az eredeti támogatás így arra lesz elég, hogy befödjék az épületet, de nem lesz levakolva.
Fotó: Gábos Albin
A megvalósításhoz újabb állásfoglalásra várnak a magyar kormány részéről, ha pedig nem kapnak támogatást, akkor a tervek szerint eladják a hargitafürdői Szent István házat, hogy a bevételből befejezhessék a központot.
Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.
Nem nőtt, hanem csökkent hétfő óta az üzemanyagok ára Romániában, a dízel pedig több helyen még mindig olcsóbb, mint a benzin.
Japán sztrájkba kezdtek kedden a Sanitas szakszervezet tagjai az új bértörvénytervezet elleni tiltakozásként.
Összesen 207 helyszínen tart házkutatást kedden a rendőrség a Jupiter művelet keretében bűncselekményekkel gyanúsított személyeknél.
Kedden folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a román nyelvi kommunikációs készségek felmérésével.
Új korszak kezdődhet a fapados légi közlekedésben: a Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től Starlink-alapú internetkapcsolatot vezet be repülőgépein.
Medveriasztásra ébredtek a csíkszeredaiak kedd hajnalban, de már hétfő délután is egymást követték a Ro-Alert üzenetek Hargita megyében.
Nemcsak a közúti forgalomban, hanem a gyalogosok által használt köztereken is balesetveszélyesen közlekednek sokan az elektromos rollerekkel Csíkszeredában. Ezért a városvezetés egy szabályzót készít, és korlátozásokat vezetnek be.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
szóljon hozzá!