Hirdetés
Hirdetés

Megköszönte a tusnádfürdőiek kiállását a miniszter

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Tusnádfürdőn napi szinten okoznak kárt a nagyvadak – írta szombati Facebook-bejegyzésében Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter miniszter, megköszönve a település lakóinak, hogy pénteki felvonuló tiltakozásukkal is támogatták az azonnali beavatkozást előíró jogszabály-tervezetet.

Székelyhon

2021. július 10., 17:172021. július 10., 17:17

„Tusnádfürdőn pénteken több száz ember tüntetett. Így próbálták felhívni a hatóságok figyelmét a medvék folyamatos jelenlétére a településen, ahol napi szinten okoznak kárt a nagyvadak, és a város jelentős összegektől esett el, amióta turisták, a medvéktől félve, nem látogatják a települést. Ezúton köszönöm a tüntetésen résztvevőknek, hogy támogatják az azonnali beavatkozást előíró jogszabály-tervezetet, és remélem, mielőbb gyakorlatba tudjuk ültetni, és ezáltal nemcsak az emberek lesznek biztonságban, hanem a tusnádfürdői turizmus is fellendül” – olvasható a miniszter bejegyzésében.

korábban írtuk

A már elviselhetetlenné vált medveprobléma ellen tüntettek Tusnádfürdőn
A már elviselhetetlenné vált medveprobléma ellen tüntettek Tusnádfürdőn

Több százan fejezték ki nemtetszésüket az egyre elharapódzó medvekérdés miatt szervezett péntek esti tüntetésen Tusnádfürdőn. A városlakók egy petíciót is megfogalmaztak, amelyet számos megyei és országos intézménynek továbbítanak a gyorsabb közbelépést sürgetve.

A kormány csütörtökön tárgyalta első olvasatban a veszélyes medvékkel szembeni beavatkozást szabályozó sürgősségi rendelet tervezetét. A kabinet várhatóan jövő héten el is fogadja a jogszabály-javaslatot – írja az Agerpres hírügynökség. A tervezetet Tánczos Barna ismertette a csütörtöki ülésen, Kelemen Hunor pedig az RMDSZ kormányzati tájékoztatójában számolt be róla.

Mint mondta, a jogszabályba foglalt eljárás szerint miután a 112-es segélyhívószámon jelentik a medvetámadást, értesíteni kell a településen működő, azonnali beavatkozásra jogosult csapatot, amelynek tagja a polgármester (hiányában az alpolgármester), a helyi csendőrség egy tagja, a vadásztársaság vagy a vadászegyesület szakszemélyzete, valamint egy állatorvos.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A medve eltávolítását lehetővé tévő azonnali beavatkozás három módszer alapján történhet:

  • a nagyvad elhajtása;

  • a medve altatása és áthelyezése;

  • abban az esetben pedig, amikor gyakran visszatér a településre, és közvetlen veszélyt jelent az emberi életre, kárt tesz a javakban, jószágokban, eutanáziát vagy kilövést kell alkalmazni.

Idézet
A tervezet lehetővé teszi, hogy a polgármester vagy hiányában az alpolgármester által vezetett csapat a helyszínen hozzon döntést, nem kell senki máshoz fordulni jóváhagyásért

– tette hozzá Kelemen Hunor.

Hirdetés

A miniszterelnök-helyettes rámutatott, következő lépésként a minisztériumok ellenjegyzik a tervezetet, és jövő héten elfogadja azt a kabinet.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés