
Október 10-ére tűzték ki a következő tárgyalás időpontját. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Első tárgyalását tartották kedden a székelyudvarhelyi bíróságon annak az ügynek, amelyben a sértett fél Máréfalva község polgármestere, akit idén áprilisban megkéselt egy helyi pásztor. A tárgyaláson a vádlott által nemrég fogadott ügyvéd, Anca Andreea Nicchi halasztást kért, hogy tanulmányozhassa az ügyet.
2017. szeptember 06., 12:442017. szeptember 06., 12:44
2017. szeptember 06., 14:412017. szeptember 06., 14:41
Kérését azzal is indokolta, hogy a vádlott beismerő vallomást tett az egyszerűsített eljárás érdekében. Megvizsgálták a megelőző rendelkezést is:
A 44 esztendős vádlott, P. J. április 7-étől június 4-éig, azaz közel két hónapig volt előzetes letartóztatásban.
A sértett fél magánvádat emelt, a máréfalvi polgármester, Kovács Imre ügyvédjén keresztül ellenezte a vádlott kérését, miszerint ne súlyosbítsák az előző rendelkezést. Mint elmondta,
Az ítélőszék visszautasította az érvelést:
kijelentéssel a következő tárgyalás időpontját október 10-ére tűzte ki.
A tárgyalás után Kovács Imre lapunknak elmondta, úgy érzi, a törvények fricskázzák őt, mert a vádlott szabadon végzi a dolgát, neki pedig a faluból többen is csúfolódva mondták, hogy nem lesz az ügyből semmi.
– fakadt ki a polgármester.
P. J. beismerő vallomása ellenére is úgy érzi, ő is áldozat ebben az ügyben.
Elmondta, ha azelőtt tilosban legeltetett, jött a rendőr, és megbüntette. Mindig kifizette a büntetést, de legtöbbször olyan helyen legeltetett, ahol már megbeszélte a tulajdonossal. „Ő küldte rám a rendőrt. Volt olyan is, hogy hiába küldte, mert ha nem az enyémen legeltettem, akkor meg volt beszélve. Nem tudom, akkor miért nem a rendőrt küldte, hanem öten jöttek rám.
– fogalmazott a pásztor.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!