
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az Agent Green bejelentette, hogy panaszt tesz az Európai Bizottságnál (EB) Románia kormánya ellen a Bucsecs-hegységben kedden történt halálos medvetámadás ügyében.
2024. július 10., 19:522024. július 10., 19:52
2024. július 10., 19:552024. július 10., 19:55
A környezetvédő szervezet szerdai közleménye szerint a kormány „a trófeavadászat gyorsított eljárással történő legalizálására” akarja felhasználni a fiatal nő és egy medve halálával járó tragédiát. „A kormány és a parlament máris munkához látott, egy olyan incidensből indulva ki, amelyiknek a körülményeit eltitkolják a nyilvánosság elől” – fogalmaztak. Hozzátették,
Az Agent Green kiemelte továbbá, hogy a 2018-ban elfogadott akcióterv sokat javított volna az ember és a medve együttélésén, és segített volna elejét venni a tragédiáknak, a dokumentumban foglaltakat azonban nem ültették gyakorlatba. „Semmit nem alkalmaztak, csak a pánikot. A tömeges pánikot.
A medvék élőhelye továbbra is leromlott.
A medvék élőhelyének szomszédságában található gazdaságok védtelenek.
A turisták tudatlanok.
A hatóságok nem rendelkeznek megfelelő felszereltséggel és nincsenek kiképezve”
– nyomatékosították. A szervezet azt is bejelentette, hogy panaszt tesz a kormány ellen az EB-nél „az elkövetett gyilkosságok miatt”.
Közleményükben a szervezet képviselői azt írták, Romániának „oktatási kvótára, nem kilövési kvótára” van szüksége, ugyanakkor felhívták a hatóságok figyelmét, hogy „ne titkolják el az igazságot” az esettel kapcsolatban.
„A medvét nem kilőni, hanem elkábítani és megvizsgálni kellett volna. Ha pedig lelőtték,
amit más turisták is jeleztek az utóbbi időben” – áll a közleményben.

Kilőtték a hatóságok azt a medvét, amelyik kedden délután megölt egy fiatal nőt a Bucsecs-hegységben levő Jepii Mici turistaútvonalon.
Kedden elragadott és halálra marcangolt a medve egy 19 éves nőt a Bucsecs-hegységben lévő Jepii Mici túraútvonalon. Az állatot később kilőtték, mert agresszívvé vált, nem hagyta el a területet, ahol a holttestet megtalálták, és többször is rátámadt a holttestet lehozni próbáló mentőcsapatokra.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
5 hozzászólás