
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két hétig szünetelt a mezőgazdasági támogatásigénylések leadási lehetősége, de jelenleg javában dolgoznak a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) gyergyói munkatársai, hogy a szükségállapot ellenére is megfelelő ütemben állítsák össze a gazdák számára a dokumentációkat.
2020. május 04., 09:362020. május 04., 09:36
2020. május 04., 11:352020. május 04., 11:35
„Tavaly 4100 kérés volt a gyergyói régiónál, most már meghaladtuk az 1800-at, tehát megfelelő ütemben haladunk, csak sokkal nehezebben, mint rendes körülmények között” – tudtuk meg Csavar Zsolttól, az APIA gyergyói munkatársától. Elmondta,
Ezért a gazdák többségét majd be kell hívassák, amikor lehetőség lesz erre. „Még a szükségállapot előtt kikértük a pénzügytől a szükséges iratokat, így szerencsére azok megvannak. A tejellenőrzés alatt lévő állatokra is elküldték a törzskönyvezésről szóló igazolást, ezeket láttamoztatni kell Zsögödön, a szaporításbiológiai intézetnél. A gazda majd be kell hozza az összes tehén útlevelét, a tejszerződést, a leszállított tejmennyiségre az igazoló aktákat. A legnagyobb probléma, hogy nem vagyunk direkt kapcsolatban a támogatást igénylőkkel, így majd nekünk kell hívnunk őket telefonon, hogy a hiányzó iratok is bekerüljenek a dokumentációba” – hangsúlyozta Csavar Zsolt.
A polgármesteri hivatal állítja ki a gazdalajstromot, nagyon sok segítséget kapnak a gazdák ebben. Akkor van probléma, ha tavalyhoz képest változás történt, például bérleti szerződést kell újítani.
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!