
Idén már befödnék az új épületet
Fotó: Beliczay László
Noha tavasszal még csak az alap készült, mostanra már állnak a falai a szentegyházi Hófehérke Napköziotthon új épületének. Egyelőre van elegendő pénz az építkezéshez, az intézmény üzemeltetéséhez szükséges berendezésekre azonban még elő kell teremteni az anyagi forrást.
2022. augusztus 28., 17:592022. augusztus 28., 17:59
Meglehetősen leromlott állapotban volt a városi piac mellett lévő, a régi kályhák miatt füstösnek is csúfolt Hófehérke Napköziotthon, ezért is döntött úgy a korábbi városvezetés, hogy pályázni fog a Helyi fejlesztések Országos Programjában (PNDL) egy új épület létrehozásáért.
A kormány ugyan jóváhagyta az évekkel ezelőtt igényelt 2,8 millió lejes támogatást, ám hamar kiderült, hogy az összeg korántsem lesz elegendő az elképzelések megvalósítására. A problémát az okozta, hogy meglehetősen régi dokumentumok alapján lett megfogalmazva a kérés. Ekkor új dokumentumokat készíttetett a polgármesteri hivatal a projekt megmentése érdekében.
Az új tervekben már egyszintes épület szerepelt a korábbi emeletes helyett, amelyben összesen hat csoport fér el. Az átalakítások jelentős többletköltséget eredményeztek – 7,6 millió lejre nőtt a kivitelezés értéke –, így az önkormányzat a fejlesztési minisztériumhoz fordult segítségért. Kérésüket pozitívan bírálta el ez év elején az RMDSZ-es Cseke Attila vezette tárca, így sikerült előteremteni a még szükséges összeget. Ezt követően elbontották a korábbi napköziotthont és tavasszal elkezdődhetett az új épület megalapozása.
Fotó: Beliczay László
Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere lapunknak elmondta, az ütemterv szerint halad a munka, mostanra megépültek az új létesítmény falai, így már a tetőzet kialakításával dolgozik a kivitelező.
– jelentette ki az elöljáró. Egyébként az a cél, hogy idén megépüljön az épület tetőrésze, hogy a téli időszakban a benti munkálatokkal folytatódhasson a kivitelezés.
Lőrincz Csaba arra is kitért, hogy a projekt nem tartalmazza a napközi üzemeltetéséhez szükséges berendezések és felszerelések megvásárlását, így újabb külsős forrásra lesz szükségük a közeljövőben. Már dolgoznak is ennek az előteremtésén. A polgármester szerint egyébként
Hangsúlyozta, nem akarják elhamarkodni a munkát, hiszen a cél az, hogy az eredmény minőségi legyen.
Fotó: Beliczay László
A régi napköziotthon elbontása után a kicsik a Gábor Áron Iskolaközpont bentlakásának alsó szintjén kaptak helyet, amelyet előzetesen felújított a polgármesteri hivatal. Lőrincz megjegyezte, szerencsére nem érkeztek panaszok az ideiglenes változás miatt, az új helyszínen is megfelelően zajlik az oktatás.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!