
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Megérkezett az első gólya Sáromberkére, a gólyafaluként is emlegetett Felső-Maros menti településre. A madár fészekben töltött életét kamera segítségével élőben lehet követni.
2021. március 22., 18:042021. március 22., 18:04
2021. március 22., 18:262021. március 22., 18:26
A második számú sáromberki webkamera által megfigyelt gólyáról nem tudni, hogy ugyanaz a példány-e, amely tavaly is ott fészkelt. Vízi Júlia, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa érdeklődésünkre elmondta, nem jelölték meg a kamerával felszerelt fészekben lakó gólyát tavaly, ezért nem tudják azonosítani, hogy az tért-e vissza, vagy egy másikról van szó. Hozzátette,
Tavaly például március 18-án észlelték az elsőt, idén pedig március 20-án, szombaton jelezték a hazatértét.
„A három- és négyéves madarak térnek vissza a vidékre, illetve a faluba, ahonnan elmentek ősszel, az egy- és kétéves fiatal példányok azonban még Dél-Afrikában maradnak” – mondta Vízi Júlia. Ami az időjárást illeti, a Milvus munkatársa szerint
„A Maros amúgy se fagyott be a télen sem, sőt a korai felmelegedésnek köszönhetően a békák is előjöttek a múlt héten, tehát van elégséges táplálék” – magyarázta Vízi Júlia, hozzátéve, hogy várhatóan a többi gólya is érkezik hamarosan, hiszen már Ratosnya környékéről is jelezték, hogy láttak huszonöt madarat, Székelytompán pedig egyet.
Még Craiováról is telefonáltak a Marosvásárhelyen működő egyesületnek, hogy gólyát láttak, és érdeklődtek, hogy eshet-e bajuk a hideg időjárás miatt.
– hangsúlyozta a Milvus munkatársa. A gólyát itt lehet élőben követni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!