
Koszorus Kálmán. Emléke tovább él
Fotó: esemeny.ro
Egy éve, nagyon fiatalon hunyt el ifj. Koszorus Kálmán. Az erdélyi zenésztársadalom túl korán elhunyt hangszeres művészének emlékére zenés megemlékezéseket szerveznek ma, illetve április 7-8-án.
2018. március 29., 13:292018. március 29., 13:29
2018. március 29., 13:442018. március 29., 13:44
Koszorus Kálmán tavalyi halálhíre mélyen megrendítette az erdélyi és magyarországi teljes zenésztársadalmat. Bár egy év eltelt, mióta elhunyt, emléke még elevenen él. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy
Március 29-én a sokak által csak Kálmiként emlegetett zenész családja és barátai a Maros Művészegyüttes termébe várják mindazokat, akik ismerték, szerették az egykori zenészt, és akik emlékezni szeretnének rá: a dobosra, cimbalmosra, ütőhangszeresre, xilofonos-marimbásra, brácsásra, táncosra, testvérre, gyermekre, barátra, állatbarátra, de főleg zenészre, aki hangszertől és stílustól függetlenül tudott muzsikálni bármivel, ami csak a kezébe akadt.
Április 7-8-án a Hagyományok Háza szervezésében is zajlik majd egy megemlékezés, a Kultúrpalotában A magyar cimbalom, ifj. Koszorus Kálmán emlékére címmel cimbalom-mesterkurzust és koncertet szerveznek. „Koncertünkön többfajta formációban és műfajban mutatjuk be a hangszert, ifj. Koszorus Kálmán szellemében, aki ennek a hangszernek is mestere volt, a barokktól Bartókig, a hagyományos népzenétől a cigányzenéig” – írja az esemény ismertetőjében.
A rendezvényeken ingyenesek részt vehet bárki.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!