Hirdetés
Hirdetés

Még idén átadnák a kibővített iskolát Csíkcsicsóban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elkészül és használatba adják idén ősszel Csíkcsicsóban a kibővített és felújított iskolát, sőt nemrég az új óvoda építése is megkezdődött. A községben az E578-as út két oldalán végig járdát építenek, de híd- és útépítést is ígérnek erre az évre.

Kovács Attila

2021. május 02., 13:532021. május 02., 13:53

2021. május 02., 13:572021. május 02., 13:57

A csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskola új épületszárnya már felépült, a tető befejezése és födése következik. Jól haladt a tavaly elkezdett épületbővítés,

a tanintézetet még a finanszírozási szerződésben rögzített határidő, 2022 ősze előtt, már idén novemberben szeretnék átadni oktatásra

– ismertette érdeklődésünkre Péter Lukács polgármester. Ezzel egy helyszínre kerülhet a korábban két, most ideiglenesen még több épületben zajló iskolai oktatás – a munkálatok tartalmazzák a meglévő iskolaépület felújítását is, amely kívül-belül új arculatot kap.

Hirdetés

A befejezés után a több mint kétszáz diák megfelelő körülmények között tanulhat, nemcsak a bútorzatot és berendezést cserélik ki, hanem korszerű didaktikai eszközök, így interaktív táblák, projektorok is rendelkezésre állnak majd, sőt könyvtár is helyet kap az épületben. A község korábban európai uniós alapokra pályázott sikerrel, a támogatás értéke 8 millió lej, amelynek 98 százaléka vissza nem térítendő támogatás, a többi önrész.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Ki kell egészíteni a támogatást

Elkezdődött egy új óvoda építése is a községben, miután a munkálatokhoz 1,9 millió lej értékű támogatást biztosító Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) elfogadta a korábbi tervek módosításait. Erre azért volt szükség, mert a pályázat leadásának idején a községnek nem volt közterülete, ezért a labdarúgópálya egy részét ajánlotta fel erre a célra. Mivel utána a közelben telket vásároltak,

a helyszín megváltoztatásához, akárcsak a befejezési határidő 2023-ig történő meghosszabbításához megkapták a hozzájárulást

– tudtuk meg. Jelenleg az alapozás előkészítése történik, a községvezető úgy számol, hogy idén a falakat fel tudja húzni a kivitelező cég.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A már meglévő ovi-foci pálya mellé tervezett óvoda négy csoportnak biztosít helyet, benne tálalót, egészségügyi szobát, öltözőt, mosdót is kialakítanak.

A továbbiakban egy bölcsődét is szeretne létesíteni az önkormányzat, ha bővíthető lesz az ingatlan – vázolta Péter Lukács. Mivel az építőipari áremelkedések miatt több mint 600 ezer lej értékű többletköltség keletkezett, ezt az óvoda felszerelése, berendezése érdekében kell előteremtenie a községnek.

Járda-, út- és hídépítés

Csíkcsicsóban folyamatban van az E578-as út mindkét oldalán a térkővel burkolt járdák építése, amelyek teljes hossza megközelíti az öt kilométert. A polgármester szerint

a munkálat mintegy hatvan százalékban készült el, augusztusban be is fejezik.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Az elkövetkező években viszont gázvezeték-építés miatt 

fel kell majd szedni a térkövek egy részét, mivel a község Madéfalvával és Csíkrákossal társulva sikerrel pályázott földgázhálózat kiépítésére.

Befejezés előtt áll a szintén pályázati támogatással végzett községi úthálózat-felújítás, illetve elkezdődött a Határ utcát a községhez tartozó Csaracsóval összekötő községi út felújítása, amelynek részeként egy új betonhíd is épül az Olton. A községvezető szerint a befejezési határidő jövő év vége, de az új híd már ebben az évben megépülhet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés