
Fotó: Székelyhon
Egy nagy kan medvét ütött el Alsóboldogfalva környékén a Kék Nyílként ismert, Segesvár és Székelyudvarhely között közlekedő vonat. Az eset vélhetően csütörtök este történt, az elpusztult vadat pénteken fedezték fel a hatóságok.
2021. június 18., 19:182021. június 18., 19:18
2021. június 18., 19:222021. június 18., 19:22
A fején sérült meg, valamint egyik lábát is elveszítette az az elpusztult medve, amelyre pénteken délután bukkantak rá a hatóságok az Alsóboldogfalva adminisztratív területén áthaladó vasúti síneknél – tudtuk meg Fazakas Attilától, a Hubertus Vadász- és Sporthorgász Társulat vezetőjétől. A szakember szerint
Fazakas Attila szerint egy 400–450 pontos kan medvéről van szó. A vadászok jelenleg azt várják, hogy a helyszínre érkezzenek a környezetvédelmi szakemberek, majd a szükséges vizsgálatok után el fogják ásni a tetemet.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
5 hozzászólás