
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Medvét láttak Csíksomlyón – erről értesítették a lakókat csütörtök este a Ro-Alert rendszeren keresztül.
2020. augusztus 20., 21:332020. augusztus 20., 21:33
A csíkszeredaiakat arra figyelmeztette az üzenet, hogy kerüljék a helyszínt, ne menjenek a vadállat közelébe, és semmiképp se próbálják fotózni vagy etetni.
Közösségi összefogással szerveznek jótékonysági estet április 11-én a gyergyószentmiklósi Godako rendezvényteremben. Az esemény célja támogatást nyújtani Kozma Gabriellának, akit sokan önkéntesként és segítőkész közösségi emberként ismernek.
A Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt szerdán 14 óra 9 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Elfogadták szerdán Marosvásárhelyen a városháza alkalmazottainak csökkentéséről szóló határozattervezetet, amely alapján több mint kétszázzal kevesebb lett az állások száma. Papíron ugyan nagy a csökkenés, a valóságban azonban pár embert érint a változás.
Az RMDSZ politikai stabilitást és a kormányzás jelenlegi formátumban való folytatását akarja, Ilie Bolojan kormányfő vezetésével – jelentette ki szerdán Csoma Botond.
Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki a meteorológusok szerdán a rossz idő miatt: a magas hegyvidéken hóviharokra, az ország többi régiójában heves szélre kell számítani csütörtök reggelig.
A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 5 óra 28 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Videóüzenetben fordult a határon túli magyarokhoz Orbán Viktor miniszterelnök, aki közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a választásokon való részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet.
Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének véleményezése hiányában Alex Florențát javasolja a DIICOT főügyész-helyettesi tisztségére, Marius Voineagot a legfőbb ügyész helyettesi posztjára.
Visszavonta a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyét az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) – írja az Agerpres.
szóljon hozzá!