Régiónként változó az oltási kedv Romániában, Székelyföldön például elég alacsony – állapította meg érdeklődésünkre dr. Vass Levente. A frissen kinevezett egészségügyi államtitkár szerint elkerülhetetlen a koronavírus-járvány harmadik hulláma.
2021. március 05., 12:002021. március 05., 12:00
2021. március 05., 12:322021. március 05., 12:32
El kell érni a harmadik hullám lassítását, mert megállítani sajnos már nem lehet – mondta a Nézőpontnak Vass Levente. Mint rámutatott:
Az egészségügyi tárca államtitkára szerint Székelyföldön más régiókhoz viszonyítva sokkal alacsonyabb az oltási kedv. „Ez nemcsak a magyar nyelven nem kommunikáló egészségügyi minisztériumnak, a megyei egészségügyi igazgatóságoknak köszönhető, hanem annak is, hogy szkeptikusok az emberek, nem voltak eléggé tájékoztatva azzal kapcsolatosan, hogy az oltóanyag az nem árt” – fogalmazott.
Vass Levente kérdésünkre a maszkviselésre is kitért. Mint mondta, maszkellenes volt, ám be kell látni, hogy az mégis csak segít.
– fejtette ki ezzel kapcsolatosan. Az államtitkár szerint valamennyire visszatér majd az életünk a régi kerékvágásba, ám a maszk 2022 nyarán is rajtunk lesz.
A Nézőpont legújabb adását pénteken 12 órától láthatják a Székelyhon TV Youtube-csatornáján.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
5 hozzászólás