Hirdetés
Hirdetés

Másra is lehetett volna költeni a pénzt – vélik a testnevelés-tankönyv kapcsán

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Ettől a tanévtől testnevelésből is van tankönyvük az ötödikeseknek, ám egy olyan kiadványról beszélünk, amely több sebből is vérzik – vélik a szaktanárok. Amellett, hogy csak románul jelent meg, számos elavult információt is tartalmaz. De a legnagyobb problémát az jelenti, hogy úgy kezeli a hazai tanintézeteket, mintha mindenhol ugyanolyan felszereltséggel rendelkeznének, közben van ahol még tornaterem sincs.

Hajnal Csilla (R)

2017. szeptember 27., 13:402017. szeptember 27., 13:40

Liviu Pop oktatási miniszter július végén jelentette be, hogy testnevelésből is lesz tankönyvük a most ötödik osztályt kezdő tanulóknak.

A szaktárca vezetője szerint a tankönyv a tanárok, a diákok és a szülők számára egyaránt hasznos, hiszen például részletesen leírja azt is, hogyan kell helyesen elvégezni a különféle gyakorlatokat.

Hirdetés

A testnevelés tankönyv a 2016-ban elkészült új tanterv része. Most az ötödikesek kapják meg, a 2018-19-es tanévben a hatodikosok, a rákövetkező tanévben a hetedikesek és így tovább. Az oktatási tárcavezető Facebookon is közzétett bejelentését akkor sok kritika érte, sok szülő felháborodva jegyezte meg, hogy a gyermekek iskolás táskája így is nehéz, és nem értik, miért kell tovább terhelni a tanulókat.

Többen valódi tananyagcsökkentést kértek, és azt, hogy a testneveléstankönyvek kiadásából inkább modernizálják azokat az iskolákat, ahol nincs benti mosdó.

A testnevelés tanárok nagy része is éppen azt kifogásolja, hogy a könyvkiadásra szánt pénzből inkább a tanárok szakoktatására és az iskolák sportbázisainak felszerelésére kellene költeni.

Régi szabályokat közöl, nem naprakészek az adatok •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Régi szabályokat közöl, nem naprakészek az adatok

Fotó: Boda L. Gergely

Régi sportszabályokkal

Jakab Barnával, a Bolyai Farkas Gimnázium 105 éves tornacsarnokában beszélgettünk az új kiadványról, amelyből meg is nézhettünk egy példányt. Több nincs is a Bolyaiban, hiszen a testnevelés tanárok úgy döntöttek, majd ha megjelenik magyar kiadásban is, akkor esetleg rendelnek belőle.

Idézet
Ötödikes az én fiam is, de sem szülőként, sem tanárként nem vagyok hajlandó rendelni egy olyan könyvből, amelynek nem értik a nyelvét a gyerekek

– hangsúlyozta Jakab Barna. Mint mondta, azok akik írták a tankönyvet, azt hitték, hogy mindenhol ugyanolyan felszerelésű sportbázisok vannak. De a valóságban nincs bázis-egyenlőség,

van ahol még tornaterem sincs, és arra kényszerülnek, hogy a folyosón tartsák meg a testnevelés órákat

– fejtette ki a testnevelés szakos pedagógus, akit egyébként több bukaresti kiadó is megkeresett, hogy rendeljen az új tankönyvből, de egyikük például azt sem tudta, hogy Marosvásárhelyen magyar diákok is vannak.

A másik nagy gond a könyvvel, hogy elavult, húsz évvel ezelőtti sportszabályokat ír le, amelyek azóta változtak, ilyen például az asztalitenisz versenyszabályai, amelyek úgy szerepelnek a könyvben, hogy 21 pontig tart egy játszma, holott már egy ideje csak 11 pontig tart. De a röplabda esetében is ugyanez a helyzet, a régi versenyszabályok szerepelnek az újonnan kiadott tankönyvben – részletezte lapunknak a szaktanár.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Segédfüzetként esetleg

Az egyik kiadványban egyébként az első fejezet a motorikus tevékenységek megszervezéséről szól, azt írják le benne például, hogy hogyan kell járni. De szó van benne a harmonikus testi fejlődésről, a motorikus képességekről, sportágakról, illetve a személyi higiéniáról is tanulhatnak a diákok. A Bolyai Farkas Gimnázium testnevelés szakos pedagógusa szerint vannak benne hasznos információk, és eddig sem hiányzott az elméleti tanítás a testnevelés órákról, azaz

segédfüzetként tudna elképzelni egy ilyen kiadványt, de amíg nincs magyar nyelvre lefordítva, nem fogadják el

– egyeztek meg ebben egyöntetűen a Bolyai testnevelés tanárai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés