
Terület nélkül maradt az extrémsport-pálya. Lebontották és elköltöztetik
Lebontották a székelyudvarhelyi Merkúr Áruház szomszédságában lévő szabadtéri extrémsport-pályát a polgármesteri hivatal szakemberei a múlt héten. Erre azért volt szükség, mert az önkormányzat négy évre kapta meg annak a magánterületnek a használati jogát, amelyre a városháza 2009-ben felépíttette a létesítményt.
2017. május 03., 20:132017. május 03., 20:13
2017. május 03., 20:142017. május 03., 20:14
A 2013 óta eltelt periódusban nem hosszabbították meg a megállapodást, ugyanakkor ez idő alatt a telek tulajdonosa többször jelezte, hogy szüksége van a területre. Az ott található sporteszközök időközben részben tönkrementek, a lebontást követően a polgármesteri hivatal a gyártóval felújíttatja ezeket.
– közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A lehetséges helyszínek között szerepel a Városi Park melletti strand és sportpálya környéke, a Bethlen-, illetve a Tábor-negyed – a választás arra esik majd, ahol nagyobb igény mutatkozik egy ilyen sportpályára.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!