
Fotó: Bodnár Arthur
Október 10-én 10 órakor kezdődik a hálaadó szentmise, melynek keretében megszólal a felújított orgona, felavatják a fenyédi templomhoz – több milliárdos beruházás nyomán – kialakított feljárót. Leleplezik Vetró Andrásnak Isten szolgája, Márton Áron hitvalló püspök tiszteletére készült bronzalkotását. Ünnepi beszédek és koszorúzás után felvonják a rekonstruált országzászlót. A liturgia és áldó szertartások főcelebránsa Msgr. Tamás József püspök.
2010. október 07., 10:492010. október 07., 10:49
2010. október 07., 10:522010. október 07., 10:52
Fotó: Bodnár Arthur
Fenyéd „legszebb panorámás helyén” áll majd Áron püspök szobra. Bokor Botond polgármester a Székelyhon.ro-nak elmondta: Isten szolgája, Márton Áron hitvalló főpásztorunk halála 30. évfordulójának évében méltó emléket szeretnének állítani, hiszen „olyan székely, akit nagyon tisztelünk”. Az alkotás kivitelezője Lázár Imre (Székelyudvarhely) öntőmester, a talapzatot Dóczy András (Csíkszereda) szobrászművész faragta. A műsor keretében Márton Áronról szóló versek hangzanak el.
Zászlófelvonás
A három méter hosszú, két méter széles angyalos-címeres országzászlót 1941-ben kapták a fenyédiek. Foszlányait megtalálták, de most egy brassói zászlókészítő alkotását helyezik el a napokban felállított zászlórúdra. A római katolikus templom kijáratánál lévő területet három helyi vállalkozó segítségével sikerült felújítani és korszerűen kiépíteni.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.