
Röhrig Géza a Saul fia című filmben
Fotó: Port.hu
A világhírű Saul fia című film ugyancsak világhírű főszereplője, Röhrig Géza Marosvásárhelyre látogat. A József, avagy a megbocsátás dilemmái című előadását erdélyi körútja alkalmából láthatjuk.
2017. október 19., 17:592017. október 19., 17:59
2017. október 19., 18:002017. október 19., 18:00
Röhrig Géza akkor lett világhírű, amikor 2016-ban Oscar-díjat kapott a Saul fia című magyar film, amelynek ő a főszereplője. Az 50 éves Röhrig amúgy Kossuth-díjas magyar színész, író, költő, énekes. Budapesten született, születése után édesanyja elhagyta a családját, ezért édesapja nevelte őt, aki azonban négy évvel később elhunyt, így
a Rosenthal családhoz került. Az 1980-as években underground zenészként a betiltott Huckleberry (néha Huckrebelly) punkegyüttes alapítója és frontembere volt. Az ELTE bölcsészkarára, magyar–lengyel szakra járt, fél évig Varsóban is tanult. Amikor hazajött, abbahagyta az egyetemet és Madaras József Eszmélet című ötrészes filmjében ő játszotta József Attila szerepét. Felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol
Izraelben ismerkedett meg első feleségével, akitől később elvált, de az Amerikai Egyesült Államokba vele együtt költözött ki. 2000-től New Yorkban, Bronxban él, ahol a Jewish Theological Seminaryn diplomázott bibliaoktatóként. A haszidizmus követője, dolgozott már óvodában mint nevelőpedagógus és hitoktatóként is.
Számos verseskötete jelent meg magyarul. Ő a főszereplője Nemes Jeles László filmrendező Saul fia című játékfilmjének, amely a 2015-ös cannes-i fesztiválon a Zsűri Nagydíját kapta és 2016-ban elnyerte a legjobb idegen nyelvű film díját a 88. Oscar-gálán. A siker ellenére a Saul fia főszereplője
Röhrig Géza állítja, hiába kapott Oscar-díjat a Saul fia, rájött, hogy nem lesz színész belőle. „Nem vagyok sem szuper, sem sztár, egy magyar költő vagyok” – mondja magáról. Állítja, nem változott az élete a Saul fia sikere után sem. Noha verseskötetei a bemutató után kétségtelenül magasabb példányszámban keltek el – tette hozzá.
Elmondása szerint Nemes Jeles László filmje kompromisszumok nélkül készült, saját művészi elképzelései mentén haladt előre, ezért is gondolták eleinte azt, hogy csak az egyetemi klubokban lesz majd népszerű, az Oscar-díj elképzelhetetlen volt számukra.
Röhrig Géza marosvásárhelyi előadását október 30-án, hétfőn 18 órától az Erdő utca 7. szám alatti Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumban tartja meg. A Philothea Klub és a szakkollégium által szervezett József, avagy a megbocsátás dilemmái című előadásra a belépés ingyenes.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!