Hirdetés
Hirdetés

Ünnepel az országszerte híres filharmónia

•  Fotó: Bereczky Sándor

Fotó: Bereczky Sándor

Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli idén a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia. Ebből az alkalomból négy olyan személyiségnek adtak át díszoklevelet, akik jelentősen hozzájárultak a filharmónia fejlődéséhez.

Hajnal Csilla

2025. március 05., 16:392025. március 05., 16:39

1950. március 21-én alakult meg a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, 1993 óta pedig a Maros megyei tanács által biztosított éves költségvetési támogatásból finanszírozza működését. Fennállásának 75. évfordulóját március 13-án ünnepli, amelyre nagyszabású koncerttel készülnek: Gustav Mahler Feltámadás című szimfóniáját tűzték műsorra.

Az évforduló alkalmából rendezett szerdai sajtótájékoztatón György Levente, a Filharmónia igazgatója bemutatta azt a négy személyt is, akik kiválósági elismerést érdemeltek a Filharmónia részéről.

A Filharmóniának szentelt munka elismerése

Csíky Boldizsár zeneszerző, tanár, aki

életéből hét évtizedet szentelt a Filharmóniának,

amelynek igazgatója is volt 1990–1997 között. A díszoklevelet elismerésként veheti át a művészetnek szentelt életéért, a zenének és oktatásnak szentelt kemény munkájáért – emelte ki György Levente.

Oklevéllel ismerték el négy, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia életében meghatározó személy munkáját •  Fotó: Bereczky Sándor Galéria

Oklevéllel ismerték el négy, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia életében meghatározó személy munkáját

Fotó: Bereczky Sándor

Carmen Mihăescu egyetemi tanár munkáját is kiválósági oklevéllel ismerték el, aki zongoristaként kezdte együttműködését a filharmóniával 1982-ben. 1987–2013 között kritikákat közölt a filharmónia hangversenyeiről, és pár éve ismét

tükrözi a sajtóban és a közösségi médiában is az intézmény tevékenységét.

Oklevelét elismerésként veheti át a művészetnek, oktatásnak szentelt fáradozásaiért és a klasszikus zene népszerűsítésére irányuló törekvéseiért.

Hirdetés

Elismerésben részesült Szallós-Farkas Margit is, aki 1990 óta dolgozik a filharmóniánál művészeti titkárként. Ő

a művészet és szervezés terén kulcsszerepet játszik

számos rangos intézményben, fontos szerepet tölt be a művészek megnyerésében és a hangversenyek megszervezésében.

Ovidiu Maior rendezvényszervezőnek is járt az elismerő oklevél, akinek

nagy álma volt, hogy kulturálisan a nemzetközi térképre helyezze Marosvásárhelyt,

ez pedig tavaly valóra vált, amikor a Filharmónia fellépett Bécsben a Musikvereinben. Együttműködése a Filharmóniával 2017-ben kezdődött, amikor egy csapattal azzal állt elő, hogy megszervezik a bécsi stílusú, jótékonysági célú palotabált. Kulturális diplomáciai projekteket szervezett Mihail Poruțiuval közösen, és megalapították a Junona Közösségfejlesztő Egyesületet. Ennek köszönhetően léphettek fel tavaly a bécsi Musikvereinben is a Filharmónia zenészei – mutatott rá György Levente.

Az ország legnagyobbja

Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke büszkeségét fejezte ki, amiért a nyolcvantagú Marosvásárhelyi Állami Filharmónia az ország legnagyobb létszámú filharmóniája, és az ország legnagyobb – szerinte egyben a legszebb – koncertterme is itt található a Kultúrpalotában.

„A megye továbbra is támogatni fogja a Filharmóniát, hiszen a kultúrába való befektetés a jövőbe és a közösségbe való befektetés is” – fejtette ki a tanácselnök.

Ovidiu Maior arról beszélt, hogy a közös munkának köszönhetően a filharmónia 75 év után először jutott el Bécsbe, de már hamarabb megérdemelte volna, majd egy fotóalbumot adott át a bécsi koncertről Péter Ferencnek, amelyből György Leventének is jut egy, de csak a koncert napján adja át neki – árulta el Ovidiu Maior.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
2026. november 03., kedd

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban

Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban
Hirdetés