
Fotó: Boda L. Gergely
Amiről két évtizeddel ezelőtt még csak álmodtunk, most valóra válik: vasárnap a régi református parókiából kialakított gyülekezeti központot és benne magyar diákotthont avatnak a Mezőség szívében, Nagysármáson – hálálkodik Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki évtizedek óta szívén viseli a szórványban élő magyarok ügyét.
2014. szeptember 26., 11:512014. szeptember 26., 11:51
Megtudtuk, hogy Nagysármáson (és nem csak) az egész magyar közösséget összefogta, megmozgatta a szórványkollégium létrehozása.
Felvállalták a szórvány-ügyet
Maros megye határánál, a Belső-Mezőségen levő kisvárosban mintegy ezerötszáz magyar él. Az elmúlt években többször szerveztek oktatási-, régiófejlesztési konferenciákat, keresve a megoldásokat a szórványosodás megállítására. A nagysármási közösség, Vetési László közbenjárásával, 2012-ben kereste meg a Kallós Zoltán Alapítványt és a Téka Alapítványt, támogatást kérve, hogy elérhessék: ne vonják össze az iskolában működő magyar alsó tagozatot. Erre az egyetlen megoldást az jelentette, hogy a környező településeken élő magyar gyerekeket is behozzák Sármásra, elkerülve, hogy román nyelven tanuljanak, beolvadjanak. Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója vállalta, hogy a helyi református egyházzal karöltve létrehoznak egy szórványkollégiumot, ahol a vidéki kisdiákoknak szállást, ellátást biztosítanak.
Nem vagyunk a meghátrálás emberei...
Balázs Lajos nagysármási református lelkész csak hosszas csengetés után veszi fel a telefont, hiszen épp a lámpákat szerelik, és a tanítónőket várják, akik a nagytakarításba besegítenek. Érdeklődésünkre elmondta, hogy már tavaly megszervezték a környező településekről ingázó kisdiákok ebédeltetését és a délutáni foglalkozást, hiszen fontosnak tartották azt is, hogy anyanyelvükön tanuljanak, de azt is, hogy megfelelő körülmények között töltsék napjaikat.
„A gyerekek szegény, nehéz körülmények között élő családokból származnak, ezért fontos a kollégium beindítása. A régi református parókia épületét alakítottuk át, ide költözhetnek majd be a gyerekek. Mozgósítottuk a környező települések lelkészeit is, hogy amennyiben tudnak kallódó gyerekekről, segítsenek meggyőzni a szülőket, hogy itt a magyar diákotthonban jó helyen lesznek. Egyelőre Mezőörményesről, Mezőölyvesről, Mezőbándról költöznek be gyerekek, és várjuk a mezőméhesi lelkész visszajelzését, hogy náluk van-e olyan gyerek, aki igénybe venné a kollégium által nyújtott lehetőségeket” – mondta a lelkész, akinek mottója a Zsidókhoz írt levélből van: „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hit emberei vagyunk, hogy életet nyerjünk”.
Vetési László szerint azonban vasárnap felavatják az otthont, de most jön majd a neheze: „meg kell tölteni élő lélekkel, hívekkel, fiatalokkal, diákokkal. Bízunk benne, hogy sikerülni fog!”.
Támogatásra van szükség
Balázs Lajos református lelkész elmondta, hogy ezután is bíznak a magyarországi és helyi adakozók, támogatók segítségében, de szívesen fogadnak mindenféle adományt, amellyel fenntartani, működtetni tudják a szórványközpontot. Aki e nemes ügyet támogatni szeretné, vegye fel a kapcsolatot a lelkipásztorral a 0743-476 790-es telefonszámon.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.
szóljon hozzá!