Nyitás előtt a Kálvin-ház

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Újabb egyházi öregotthonnal gazdagodik Marosvásárhely, az Eminescu utcai Kálvin-ház október elsején nyitja meg kapuit. A négyszintes épület 56 idős bentlakónak nyújt majd otthont, valamint tíz, nyugdíjas lelkésznek kiadandó lakás is található benne.

Szász Cs. Emese

2014. július 30., 17:232014. július 30., 17:23

2014. július 30., 17:512014. július 30., 17:51

A református egyház már működtet öregotthont Marosvásárhelyen, a Vártemplomhoz tartozó Lazarenum Alapítvány által működtetett idősek otthonától alig pár méterre épült az újabb, amely a Kálvin-ház nevet kapta. A létesítményre azonban óriási szükség van, ugyanis nemcsak az Eminescu utcai, hanem a megyében az összes idősek otthonánál hosszú a várólista – magyarázta az új létesítmény vezetője, Jakab István, miközben körbevezetett a 2816 négyzetméteres, négyszintes épületben, amelyhez egy takaros kis udvar is tartozik.

Három éves munka jár a vége felé

Az egyházkerület 2010-ben döntött úgy, hogy újabb öregotthont hoz létre Marosvásárhelyen. A beruházó az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíjpénztára lett, így vásároltak meg a volt Jókai (jelenleg Mihai Eminescu) utcában egy ingatlant, amelyet az állam szolgáltatott vissza a tulajdonosnak.

Oda tervezték meg a magukra maradt és ellátására szoruló személyeknek szóló, valamint a nyugdíjas lelkészeknek fenntartott lakrészeknek helyet adó épületegyüttest, amit aztán újra kellett tervezni, a városháza ugyanis jelezte, hogy szüksége van egy területrészre a Vörösmarty utcával való kanyar kiszélesítése érdekében. Éppen ezért le kellett bontani az ingatlant, két méterrel beljebb helyezni, s újra kezdeni az építkezést.

Huszonkét munkahely létesül

A 2011-ben elkezdett munkálatok most járnak a vége felé, már készen van az épület mind a négy szintje, gyakorlatilag csak a berendezés, bútorozás hiányzik még. „Az öregotthon és a nyugdíjas lelkészlakás is azzal a céllal épült, hogy méltó körülményeket teremtsen a támasz nélkül maradt időseknek. Éppen ezért az otthonban minden lesz. Az első szinten van a tálaló, ebédlő, az irodák, valamint 12 bentlakó szoba is, de ide tervezzük az idősek kávéházát, amely nem csak a bentlakók, de mások számára is nyilvános lesz. Van helyünk egy fitneszteremnek, amelyben masszírozógépet, futópadot, szobabiciklit terveztünk, de ugyancsak az első szinten van az orvosi rendelő is, amely állandó ügyelettel rendelkezik” – magyarázta az otthon igazgatója. Hozzátette: megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek majd a magatehetetlen személyek is. Első körben ugyanis huszonkét alkalmazottal kezdi meg működését a Kálvin-ház.

A berendezés ezután jön

Az épület amúgy 56 személy befogadására alkalmas, van negyven darab egyágyas, valamint nyolc darab kétágyas szoba, emellett tíz lakrész, amelyet nyugdíjas lelkészek vehetnek majd bérbe. A szobák készen vannak, csak a berendezés hiányzik, de a lelkészlakásoknál már a konyha is kész. Az öregotthon lakói számára pedig ágy, éjjeli szekrény, beépített ruhásszekrény, valamint tévészekrény készül. A bútorok már meg vannak rendelve, nemsokára szállítja a cég, s akkor már az épület berendezése következik – tudtuk meg az igazgatótól.

Jakab István szerint van még munka, ugyanis gyakorlatilag lakhatóvá, barátságossá kell varázsolni a frissen elkészült, modern, látványos épületet, valamint kialakítani az udvaron is a parkot. Akit érdekelnek az idősek otthonának szolgáltatásai, az a jakab@bodpeter.ro e-mail címen, vagy a 0265-216 997-es telefonszámon érdeklődhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet

Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.

Öt éve zárva a mozi, jövőre talán újra benépesülhet
2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
2026. november 03., kedd

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban

Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban
Hirdetés