Támogatja Marosvásárhely németországi testvérvárosa, Ilmenau azt az elképzelést, miszerint fel kellene éleszteni és magas szintre kell emelni az itthoni szakoktatást. A két település kapcsolata az egyetemek közötti együttműködésre is kiterjedhet.
2015. május 27., 13:312015. május 27., 13:31
A valamikor nagy hagyományra visszatekintő szakoktatásnak vissza kell nyernie a becsületét – állapodtak meg Marosvásárhely és keletnémet testvérvárosa, Ilmenau vezetői. A székelyföldi település polgármestere, Dorin Florea ugyanis német segítséget kért a valamikor nagy tiszteletnek örvendő vásárhelyi szakoktatás felélesztésére. Az önkormányzat áldozni is hajlandó a fiatalság oktatására: iskolaépületet, bentlakást, korszerűen felszerelt műhelyeket bocsátana az érdeklődők rendelkezésére. A polgármester csak azon bosszankodik, hogy az oktatásügyi tárca nem pontosította, miként szállhat be egy önkormányzat az oktatás megszervezésébe.
„Nem baj, mi elkezdjük, megpróbálunk uniós forrásokat is lehívni, majd csak felfigyelnek ránk a minisztériumi illetékesek is!” – adott hangot reményének az elöljáró. Tervei véghezviteléhez Florea tárgyalásokat folyatott az ilmenaui egyetem rektorával, és bevonta a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem vezetőségét is. „A marosvásárhelyi egyetemek és a mi egyetemünk közötti partnerséget időszerűnek találom, annál is inkább, hogy hasonló kapcsolatokat ápolunk a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemmel, mellyel az együttműködés igencsak építő jellegűnek bizonyult” – mondta Peter Scharff professzor, az ilmenaui felsőfokú intézet rektora. Ez év őszén az Ilmenaui Műszaki Egyetem professzorainak küldöttsége érkezik majd Marosvásárhelyre, arra a nemzetközi konferenciára, amelyet a Petru Maior Egyetem szervez.
A két település vezetése reméli, akkorra a szakiskolák létesítéséről szóló partnerségi projekt is kézzelfoghatóvá válik. „Abban reménykedünk, hogy a Marosvásárhelyi Egyetemi Konzorcium és a németországi ilmenaui egyetem között létrejött kapcsolat valósággá válik annak érdekében, hogy az EU-s pénzalapok lehívása folytán letehessük a szakiskolák magas színvonalon való működéséhez szükséges projekt alapjait. Szükséges, hogy a két egyetemi központ szakemberei, az ilmenaui és a Petru Maior Egyetem műszaki vonala egyesítse az intellektuális forrásokat, az oktatási szakaszokat kezdeményezve annak érdekében, hogy felkészítsék azokat, akik valóban el szeretnének sajátítani egy mesterséget. A szakiskola nem kényszermegoldás kellene hogy legyen, illetve a szégyen vagy a társadalmi kirekesztés eszköze”– fejtette ki Marosvásárhely polgármestere. Florea szerint a szakoktatás elsősorban a fiatalok hozzáállása miatt veszítette el egykori presztízsét; ma már mindenki csak pénzt szeretne szerezni, dolgozni kevésbé. A német féllel folytatott tárgyalásból kiderült, hogy sajnos Nyugaton is egyre több fiatal kezd így gondolkodni. Vásárhely polgármestere szerint ugyanakkor gondot jelent a tanárok nemtörődömsége is. Mint mondta, mára szinte kihaltak azok a pedagógusok, akiknek az oktatás mellett szívügye volt a jövő nemzedékének a nevelése.
Dorin Florea elképzelését a Maros megyei tanfelügyelőség is támogatja. Ştefan Someşan főtanfelügyelő és helyettese, Illés Ildikó többször is nyilatkozta, hogy arra próbálják felhívni a diákok és a szülők figyelmét, hogy szakmát tanulni nem szégyen, sőt hasznos dolog.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.
Tíz házkutatást tartottak Maros megyében, amelyek során több engedélyköteles, sportlövészetre használt fegyvert és lövedékeket foglaltak le.
A Maros megyei önkormányzat 168 millió lej közpénzt szán egy üzleti alapú adatközpont megépítésére a tulajdonában lévő ipari parkban. A keddi megyei tanácsülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen adatokat fognak ott tárolni és ki fizeti a villanyszámlát.
Kivitelezőt keres az országos vasúttársaság a Szászrégen–Marosvásárhely–Marosludas vasúti pálya felújítására, miközben a helyi érdekeltségű vasút beindításához szükséges uniós forrásokról még nem született döntés.
Összesen 160 tonna, járművek illegális szétszereléséből származó hulladékot foglaltak le négy házkutatás során Marosfelfalu és Magyaró községekben hétfőn, ahol az autóalkatrészek törvénytelen értékesítésével gyanúsítanak több személyt.
Bírságokat szabtak ki, jogosítványokat és nyolc forgalmi engedélyt vontak be a Maros megyei közlekedésrendészek vasárnap délután a 15-ös országúton tartott ellenőrzés során.
Hatszáznál több óvodás és iskolás kap meleg ebédet hétfőtől Balavásáron, a levest és második fogást helyben főzik. Varga Adorján polgármester szerint 13 lejből meg tudják oldani az étkeztetést, és hosszútávon az idősekre is ki szeretnék terjeszteni.
szóljon hozzá!